Meghatározatlan időre felfüggesztette Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke, a szíriai menekültek befogadását.
Trump aláírja az elnöki rendeletet (Olivier Douliery/EPApool/MTI)
További muszlim országokból (Irán, Irak, Szudán, Líbia, Szomália, Jemen) érkező menekültek beutazását pedig 120 napra függesztette fel (kivételt képeznek a diplomata-útlevéllel vagy hivatalos útra érkezők és azok, akik nemzetközi intézmények munkatársai). Ennek az időszaknak a letelte után elsőbbséget élveznek majd a vallásuk miatt üldözött kisebbségek befogadása ezen országokból. Mint Trump pénteken a CBN News keresztény televíziónak kifejtette, elsősorban a Közel-Keletről menekülő keresztényekre lesz ez érvényes. Általánosságban is szigorúbbak lesznek a biztonsági intézkedések, valamennyi beérkező utast szigorú vizsgálatnak vetnek alá. A rendeletet az elnök a Pentagonban írta alá, miután ünnepélyes keretek között beiktatta tisztségébe James Mattis védelmi minisztert.
Rövid beszédében Trump azt hangsúlyozta:
„Bizonyosak akarunk lenni abban, hogy nem engedjük be országunkba ugyanazokat a fenyegetéseket, amelyek ellen katonáink harcolnak külföldön.”
Trump aláírt egy másik elnöki rendeletet is, amely a hadsereg létszámnövelést, új hadihajók építését, a nukleáris arzenál modernizálását írja elő:
„Katonai erőnket senki nem kérdőjelezi majd meg, mint ahogyan a béke iránti elhivatottságunkat sem.”
- mondta az USA új elnöke.
A haderő fejlesztésének finanszírozását még a kongresszusnak is jóvá kell hagynia.
(forrás: MTI)
És ha ez a két "harcos" egymásra talál, akkor lesz itt még nagyobb balhé is! Természetesen távol Oroszországtól és Amerikától.
A Republikánusok ennyi év után most tobzódnak.
Remélem maradnak józan gondolkozásúak is köztük.
Vajon a mar itt levoket (fuggetlenul, hogy allampolgarok-e valahol, lasd torokok No-ban es, hogy honnan, miert ette ide a fene), mikor fogjak a kontinensrol kitakaritani?