Felfüggesztette az amerikai bíróság Donald Trump új amerikai elnök azon rendeletét, mely korlátozza a beutazást az Egyesült Államokba – olvasható a BBC cikkében.

A rendelet a szíriai menekültek befogadását határozatlan időre felfüggesztette,  további muszlim országokból (Irán, Irak, Szudán, Líbia, Szomália, Jemen) érkező menekültekét pedig 90 napra függesztette fel. A rendelet kihirdetését követően botrányos jelenet játszódtak le a világ különböző repterein, sokakat érvényes vízumuk ellenére sem engedtek felszállni a repülőkre. Irán válaszul az amerikaiak kitiltását jelentette be,  a Google pedig hazahívta alkalmazottjait. Trump közben megejtette első hivatalos telefonbeszélgetését is Vlagyimir Putyinnal, Oroszország elnökével – olvasható korábbi cikkünkben

Az Amerikai Egyesült Államok repterein körülbelül 100-200 ember akadt el a tranzitzónában a belépést korlátozó rendelet miatt. Az ideiglenes felfüggesztés értelmében azok a vízummal rendelkező menekültek, akik a rendelet kihirdetésekor már úton voltak, azok nem utasíthatók ki a repterekről. Viszont az USA területére sem léphetnek, egyelőre nem hagyhatják el a reptereket, amíg a bíróság el nem dönti, jogszerű volt-e egyáltalán az elnöki rendelet.

Az ACLU, az Amerikai Polgári Szabadságjogok Szövetsége ugyanis a bíróságon az elnöki rendelet jogszerűségét vitatta.

A repterek előtt több ezren tüntettek Trump és az elnöki rendelet ellen, az USA több városában a nemzetközi reptereken helyi bírók döntései alapján engedtek be az országba olyanokat, akiket egyébként az elnöki rendelet értelmében ki kellett volna tiltaniuk. Így például Bostonban két, a massachusettsi egyetemen tanító iráni professzornak engedélyezték a belépést.

Kanada befogadja a kitiltottakat

Kanada vezetője, Justin Trudeau frappánsan reagált Trump elnöki rendeletére. A miniszterelnök Facebook-oldalán szombaton megjelent kép alatt az olvasható, hogy Kanada mindenkit szívesen lát és befogad, akit érint az USA elnökének rendelete, bármilyen hitű is legyen. 

A sokféleség az erősségünk

- olvasható a képaláírásban.

Még a taxisok is Trump ellen tüntettek

Szombat este a New York-i taxisok is Trump ellen tüntettek azzal, hogy nem vettek föl utasokat a John Fitzgerald Kennedy reptéren – olvasható a Buzzfeed cikkében. A taxisok szövetsége – ahol sok muszlim és bevándorló munkaerő is dolgozik – az Ubert és más személyszállító cégeket is felkért a csatlakozásra, de az Uber rárepült a kínálkozó piaci résre.

A twitterezők szerint az Uber ezzel kvázi sztrájktörést követett el, emiatt egyre többen törölték az Uber-fiókjukat. Ahogy az egyik twitterező fogalmazott, ott kell ütni a társaságot, ahol a legjobban fáj nekik: a pénztárcájukon. 

Az Uber szerint ezzel nem sértették meg a sztrájkot.

46 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Ott a pofonokat gyorsabban osztogatják, mint kis hazánkban. Nem fog addig virgonckodni, mint a nemzetmegvezetőnk.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
hetöndöe
@Pergető: Valahogy nem sikerült megcáfolni állításaimat kis fogyatékos illiberátor Kolléga,talán lehetne valami konkrétumot is személyeskedés helyett buzikám?:-)
Pergető
@hetöndöe: Mit cáfoljak meg? Az ingerült butaság vagdalkozásait? Na nem!
hetöndöe
@Pergető: Még egyszer kérdezem,mi a nem igaz az írásomban?Olyan bonyolult ez,vagy csak neked?
Pergető
@hetöndöe: A primitívséggel nem vitatkozom!
hetöndöe
@Pergető: Primitív az te vagy,meg aki a világra hozott büdös majom,ha képtelen vagy ésszerű vitára,akkor ásd el magad a felcsúti kancigány nyáltestvéreddel együtt.Néha próbálj meg gondolkodni,illetve észérvekkel,vagy konkrétumokkal előjönni.Stefka nevezetű fehérjehalmaz is hozzád hasonlóan próbálkozott,oszt leiskolázták rendesen.:-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.