Elképesztő a sikere a finn Cohu Experience cég február 2-án indult pénzgyűjtő kampányának, már az első 43 percben 1 millió euró gyűlt össze.

A cég olyan okostelefonos appra gyűjt, amellyel ki lehetne választani azt az űrhajóst, aki majd 2018-ban felmegy a Nemzetközi Űrállomásra, egy úgynevezett suborbitális repülés során. Kecsegtető lehetőség: nem kell évekig fizikát, csillagászatot stb. tanulni, elég kellően ügyesnek lenni – írja a hvg.

A Space Nation Astronaut Program célja, hogy elvileg bárkinek, akárhol is él, meglegyen a lehetősége arra, hogy űrhajóssá váljon. Valamikor 2017 őszén jelenik majd meg az okostelefonos app, amellyel számos intelligenciatesztet, speciális játékokat, különféle feladatokat fog tartalmazni. Ezekkel pontokat gyűjthetnek a játékosok.

Telefonos alkalmazással választanák ki, kiből legyen űrhajós

A legjobb 100 közülük (továbbá még 30 ember, akit a partnercégek és a szponzorok fognak kiválasztani) egy kéthetes űrhajós-kiképzőtáborban vesz részt, ahol újabb tesztek és kihívások várnak rájuk. Lesz ilyen tábor az Egyesült Államokban, Európában és még más helyszínen is.

A táborozás végeztével kiválasztanak 12 döntőst, rájuk még további 12 hetes kiképzés vár, ez alatt az idő alatt már fizetést is kapnak a szervezőcégtől. A legjobb versenyző (illetve alternatívaként a második) mehet majd az űrbe, valamikor 2018-ban. A későbbiekben pedig hasonlóképp választanának ki több polgári űrhajóst is.

A Cohu Experience cserébe a szponzoroktól, a reklámokból és a közvetítések jogdíjából húzna hasznot, az eseményeket pedig több tévécsatornán és a neten is megosztanák.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Főlökött
Ez egy hatalmas marhaság. Hiába nyomkodja okostelefonját, akármilyen tesztet is kitölthet, ha egészségügyileg nem felel meg, senki nem kockáztatná utazását.
Egy pilóta megy éves (3 nap), féléves (1 nap), negyedéves ( 1/2 nap) orvosi vizsgálatokra, mely után igazolványt is kap, melyet bármelyik reptéren, ha kérik, be tud mutatni. + ezen kívül, minden nap egy 10-15 perces orvosi vizsgálat is van, pulzus - vérnyomás méréssel, stb.
Ez mind kihagyható lenne egy okostelefonos nyomkodással :) Még akkor a rendszerek ismeretéről, azok üzemeltetéséről nem is beszélve, navigációról, melyet bocsika, de 2 hét alatt, nem igazán lehet megtanulni. Értelmesebbek 4-5 évig tanulják az alapokat és gyakorolnak.
Ez pedig csak egy pénz - lehúzás, 1 a lényeg, vedd meg, fizess elő, használd minél többet a szolgáltatást, hogy döljön a lé...számukra.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.