A nemzetközi közösségnek fel kell ismernie, hogy valódi a veszélye egy világméretű járványnak, és a lehető leggyorsabban fel kell készülnie rá – közölte a Microsoft alapítója.

Bill Gates az 53. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia (MSC) második napján a 2014-15-ös nyugat-afrikai ebolajárványt és az 1918-as spanyolnáthát idézte fel, megemlítve a veszélyt, hogy terroristák fejlesztenek ki valamilyen vírust. Gates “valószínűnek” nevezte, hogy egy ilyen világméretű katasztrófa bekövetkezhet.

Bill Gates szerint világméretű járvány jöhet

A járványügyi szakemberek szerint egy levegőben terjedő vírus kevesebb mint egy év alatt elpusztíthat 30 millió embert, és valószínű, hogy a következő 10-15 évben fel fogja ütni a fejét egy ilyen járvány. Azáltal, hogy nem veszünk tudomást az egészségügyi és a globális biztonság közötti kapcsolatról, veszélybe sodorjuk magunkat.

A milliárdos arra kérte az országokat, fektessenek olyan technológiák kifejlesztésébe, amelyekkel néhány hónap alatt nagy mennyiségű vakcinát lehet legyártani.

Bill Gates arra hívta fel a nemzetközi közösséget, hogy ugyanúgy készüljön egy világméretű járványra, mint amilyen komolyan készült egy esetleges atomtámadásra a hidegháború idején.

Egy világméretű járványra való felkészülés költségét évi 3,4 milliárd dollárra (986 milliárd forint) becsülik. Egy pandémiával azonban évente akár 570 milliárd dollár (165 ezer 300 milliárd forint) kár érheti az emberiséget

– jelentette ki Gates, akinek tavaly 76 milliárd dollárról 81 milliárd dollárra nőtt vagyona, és idejét leginkább a feleségével létrehozott jótékonysági alapítványának szenteli.

(24.hu)

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

36
Már az idei influenzának nevezett kór sem akar múlni. Ez már a jelen, nem a "10-15 év múlva."
A túlnépesedett föld, ha nem mesterségesen is, de elkezdi leépíteni a populációt.

Három gyár, nem zár be. Fegyvergyár, gyógyszergyár, koporsó "gyár".
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Rockxy
Hogy gates a microsoft vezére, az nem garancia arra, hogy tisztességes ember.
Kérném szépen, orbán Magyarország miniszterelnöke. És? :)
1magyar
Egész Afrikában a nőknek le kellene kötni a petefészkét a férfiaknak pedig ingyen,kötelezően óvszer használat!
wpym
6 honap alatt az osszesnek pusztulnia kellene, csak igy lehet megmenteni azt, ami megmaradt.
F_Viktor
@1magyar: @wpym: mengelei magassagba vagytok?
jancsipapa
@Peller Anikó: Az már el van döntve ...
36
A TőzsdeFórum-on jelent meg egy jó cikk, Húsz vállalat, amely kaszál a háborún címmel.
Paradox, hogy a legnagyobb demokrácia exportőrök egyben a legnagyobb fegyverkereskedők is. USA, (Oroszország, Kína, India is!), de Franciaország, Németország stb.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.