Erősen megosztotta a lengyeleket Orbán Viktor, amikor Donald Tusk újraszavazását támogatta az Európai Tanács élére. A miniszterelnök azt állítja, Beata Sydlo-t előzetesen tájékoztatta erről.

Tudomásul kell venni, hogy az európai politika pártpolitikai alapon működik, márpedig a magyar kormányzó pártok – a Fidesz és a kereszténydemokraták is – az Európai Néppárthoz (EPP) tartoznak, ezért annak egyetlen jelöltjét támogatta Magyarország

- fogalmazott Orbán.

A kormányfő elmondta, nem tudta megtartani a lengyel kormánypártot vezető Jaroslaw Kaczynskinak tett ígéretét, mert Varsó ellenjelöltje, Jacek Saryusz-Wolski európai parlamenti képviselő még az ülés előtt kilépett a néppártból, és Tusk személyében így már csak egyetlen EPP-s jelölt maradt.

Hozzátette, a helyzetről napokkal az uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozója előtt levélben tájékoztatta lengyel kollégáját, Beata Szydlót, "tehát senkit semmilyen meglepetés nem érhetett".

Mint mondta, "mindent megtettünk, hogy ésszerű kompromisszumot tudjunk létrehozni, de személyi döntésekben nagyon nehéz kompromisszumot, különösen ésszerű kompromisszumot tető alá hozni".

A miniszterelnök szerint ez olyan csata volt, amely nem volt megnyerhető lengyel részről, azonban bele kell törődni a döntésbe akkor is, ha van olyan tagállam, amely számára az nem fogadható el.

"A mostani döntés nem befolyásolja a lengyel-magyar szövetséget, továbbra is szilárdon állunk Lengyelország mellett minden olyan ügyben, amely méltánytalan támadásokat jelent Lengyelország ellenében, ilyenből szép számmal vannak itt az Európai Unióban"

- szögezte le a kormányfő. 

Pénteken már csak az Egyesült Királyság kilépése után bennmaradó "huszonhetek" vezetői maradtak Brüsszelben, hogy informális tanácskozásukon a szűkebb körű unió jövőjéről, illetve az EU elődszervezeteit megalapító Római Szerződés 60. évfordulója alkalmából rendezett március végi római találkozó előkészítéséről egyeztessenek.

Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor kiemelte, definiálni kell, hol van Európa helye az új világrendben azután, hogy Nagy-Britannia elhagyja az EU-t, mit jelent mindez a számunkra, milyen következményei lesznek.

Európa minden nehézség ellenére továbbra is a világ legjobb helye, s ennek a pozíciónak a megőrzése a cél. Az európai kultúra, civilizáció és gazdaság a második világháború óta eltelt időszakban példátlan eredményeket ért el, Európa jó eséllyel pályázik arra a címre, hogy hol lehet a világon a legjobban, legboldogabban élni – vélekedett.

Az EU jövőjéről szólva leszögezte ugyanakkor, hogy világossá kell tenni: az uniós tagállamok jogai nem vonhatók el.

A találkozón a többsebességes Európa gondolata is terítékre került. Erről szólva Orbán hangsúlyozta: "Kétsebességes Európa nem jöhet létre, tehát nincs elsőrendű és másodrendű Európa, nincs mag és periféria, egyáltalán, ez a kétsebességes Európa a legellenszenvesebb gondolatok közé tartozik számunkra, ugyanakkor a megerősített együttműködés eszközrendszerét felhasználva mi azt nem ellenezzük, hogy egyes országok különböző ügyekben előrébb haladjanak, előrébb jussanak, mint mások."

"Hagyjuk egymást, hogy mindenki a saját érdekének megfelelően bizonyos keretek között előrébb mozdulhasson mint a többiek"

- fűzte hozzá.

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
A lengyelek nem felejtenek hazugovics rábasztál!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Lepényleső
Valamire való ember ott kezdődik,ha állja a szavát,ha Kaczynskinak tette akkor annak,ha több millió magyarnak tette,akkor azoknak,a többi csak ragozása a szárnak?
Európa helyét az meg ne keresse,aki sajátját fenn a hegybe képzelte?
Hagyni,ha kell mindenkit boldogulni a saját erejéből,akkor vissza azt amit elvettek,tehát; a ma-
gánnyugdíjakat,trafikokat,sávos adózást a kedvezményekkel,a benzin jövedéki adójának mér-
tékét,a játékgépeket,s minden egyebet?
Horizont
Micsoda szánalmas magyarázkodás már...
RonaGyuri
Hát igen a németeknek már régen ki kellett volna rúgniuk a pártcsaládból! =))
nemkati
Hogy az únióban egyáltalán felmerült a kétsebességes (többsebességes) Európa gondolata, abban nagyon nagy szerepe, még az is lehet, hogy a legnagyobb szerepe 0rbánnak volt. Úgyhogy köszönjük meg neki! Mert az nem kétséges, hogy amennyiben ez megvalósul, akkor a leglassabbak között leszünk. És az nagyon nagy hátránnyal fog járni. 0rbánnal és a NER-rel esélyünk se lesz felzárkózni és valamikor a legjobbak közé tartozni.
quadrocopter
A kajmán jellemzője, hogy szembemosolyog, háta mögött mancsában ott a tőr!
nyanya001
Nem kellett ! G...i vagy !
Janus arcú pávatáncos bitang gazember !
eugen4402
Úgy látszik végre a Néppártiak is felébredtek, és időben szóltak az egykori üdvöskének: itt és most NINCS monológ, nincs magánszám, és erre bizonyíték, hogy a Bea asszony is felmentette, mondván: hagyni kell most az Orbán urat, túl nagy volt rajta a nyomás...
coni
Vannak országok akik be akarnak lépni a Bankunióba, elfogadják az Uniós Ügyészséget, szeretik az Eurót, erkölcsoktatás helyett nyelveket és informatikát tanulnak (az erkölcsöt és a hitet otthon kapják), minden közpénzköltés nyílvános és fennt van a netten ...és vannak akik nem. Érthető, sőt logikus ha más lesz a jutalomfalat is.
nemkati
@coni: Ehhez pont passzol 0rbán boldogsága, hogy "Európa minden nehézség ellenére továbbra is a világ legjobb helye". Ami lehet, hogy még igaz is, csak nem mindenkinek. Igaz például 0rbánnak, a családjának, a barátainak, és a párttársainak, akiknek ez az Európa szívében levő, lerabolt ország milliárdokat adott (nem jószántából), de nem igaz például a magyar kisembereknek, akiktől a mérhetetlen vagyonukat lerabolták, akiket kisemmiztek, kifosztottak. Akik szívesebben tennék, szívesebben élnének olyan országban, - ahogy írod - "be akarnak lépni a Bankunióba, elfogadják az Uniós Ügyészséget, szeretik az Eurót, erkölcsoktatás helyett nyelveket és informatikát tanulnak (az erkölcsöt és a hitet otthon kapják), minden közpénzköltés nyilvános és fent van a neten" . A magyarok nagyobb része ezt választaná.

Egyébként 2018-ban akkor legyenek szívesek ezt választani!
lenn
Blabla... blabla... blabla.
Orbán Viktor HÁTBA SZÚRTA a szövetségesét is.

Orbán Viktor egy geci - CSAK!
lenn
Asszem egyedüliként olyan plakátháborúba kezdek, hogy a fal adja a másikat.
Átírok minden plakátot.
Csak egy üzenetem lesz a világ felé: "Orbán Viktor egy geci"
papa.49
A lengyelek nem felejtenek hazugovics rábasztál!!!
lenn
Magyarország miniszterelnöke, egy geci!

Old, ahol éred ezt a hulladékot..
lenn
A liberalizmus . ezerrel.

Azt azt érted te süldő paraszt, mélyamgyar, hogy a mélymagyar
kurnmány döntésének következtében veszteted el az megélhetéshez való jogot?
Nincs semmid., gazdálkodó

Az van, hogy be kell költöznöd a városba.
A vidék halott!
A magyar kurmány intézte el ezt neked.
Köszönd meg a magyar kurmánynak!
Yoda69
Nem kell magyarazkodni. orban pavatancos, kettosmerces jelleme mar csak ilyen. Nemi haszonert az anyjat is eladna k.nak. Most legalabb a lengyelek is megertik milyen embert tamogattak.
karma1
Europa csak a nyugatiaknak jo, Magyarorszagon pedig a nemzethy kocsoghnek, meg a mneszaros -fele alulmuvelt, bunko sleppnek... Mert le tudtak rabolni az embereket. De abban a pillanatban, hogy a hajo sullyedni kezd, minden patkany szetspriccel majd a szerjozsa minden iranyaba, felhasznalva az offshore cegekbe kisibolt penzuket.
Mocskos fidesz-allatok,...
bakegya
... EZ AZ UTOLSÓ MONDATA MINŐSÍTI-DE CSAKKK AZT A BŰNÖZŐI FILOZÓFIÁT AHOGYAN AZ egész Magyarországot az orbán a saját pofájára magának és a saját pereputtyának berendezte A BŰNTÁRSAIVAL EGYÜTT!
karma1
@Yoda69: Szerinted mi lesz 2020 utan? Akkor meg ket ev lesz a regnalo kormanynak hatra, konnyen jovo euros penzek nelkul. Mit fog kitalalni a csuti orias, hogy penzhez jusson? Mert a jelek szerint semmi nem eleg neki meg a bunbandajanak...:o(((
Tekla
Ez nagy kicseszés volt Lengyel szomszédainkkal. Még a tartózkodás is gusztusosabb lett volna .
namihami
Azt mondta a Vezér, hogy ez nem lesz akadálya és nincs kihatással a kapcsolatainkra.
Nocsak. A friss hír szerint a lengyel külügyminiszter már le is mondta a budapesti kirándulását. És ez még csak a kezdet.
Szókrakész
A lényeg felett már az első Tuskos híreknél elcsúszott a libero komcsi bagázs.
Azonnal fujjorbánoztak.
A lényeg, hogy a lengyeleknek tele a tasakja Tuskkal és a brüsszeli politikacsinálókkal.
teuton
@Szókrakész: A lenyeg, hogy 27:1-re leszavaztak a populista, nacionalsta barati lenygel bagazst... Mert Europa nem ilyent akar, sem Lengyelorszagban, sem MO-on, es nem a farok csovalja a kutyat! De te csovalhatod a farkad ahogy akarod, senkit nem zavar, ha ebben telik örömöd. rad es Orbanra is vonatkozik: A kutya ugat, a karavan halad...
aremy
@lenn: de mekkora mert az ő egy szavazata semmit sem változtatott volna a végeredményen és tényleg az de mekkora.
Jozefina
Orbánt ez esetben is a saját önös érdeke vezérelte, hiszen ha a pártcsaládja ellen szavaz igen könnyen kegyvesztett lehet. Amúgy is sokan bírálják e családon belül is. Gondolja Beátával meg majd egy éjszakát eltölt és kibékíti!!!
Eladott Ország
kolozsvaros.com/2017/03/11/egy-pillanatra-fellebbent-a-lopokroc-es-elovillant-europa-eros-emberenek-szoros-ulepe/
"Évtizedek óta erről szól Orbán. Ahogy volt már liberális, volt demokrata, aztán hívő keresztény és konzervatív, most éppen jobboldali (nem az, de ő ezt állítja), nemzeti érzelmű és harcos hazafi, ha holnap azzal tud hatalomban maradni, hogy humanista, buddhista, vagy éppen trappista lesz, akkor az lesz. És a szeme sem fog rebbenni, ahogy az ő hatalmától és jóindulatától függő udvartartásának sem. Akkor majd azt fogják teljes erővel megmagyarázni, hogy miért is van ez így rendben. Lényegében semmi más nem történt, mint egy pillanatra fellebbent a lópokróc és elővillant Európa erős emberének, Vlagyimir Putyin, Donald Trump és alkalmanként, ha a szükség úgy hozza, Angela Merkel legjobb barátjának a szőrös ülepe."
coni
@Eladott Ország: "ha holnap azzal tud hatalomban maradni, hogy humanista, buddhista, vagy éppen trappista l"

Megjegyzem nem az a szomorú, hogy a nép elnézi hanem hogy e l h i s z i neki.
kukac50
Kénytelen volt Tuskra szavazni mert nem kapnánk uniós támogatást és nem lenne pénz az ellopásra.
Eladott Ország
@coni: Szerintem már kibújt a szög a zsákból és a többség nem hiszi el. Inog a talaj a csúti lába alatt. Látni az eszeveszett szemérmetlen közpénz lenyúlásokban, már semmit nem szégyell. Sajnos az ügyészséget rendőrséget megvették.
Edmond Dantes
Orbán tulajdonképpen most jól szavazott.Így jár a szar ember,ha véletlenül éppen nem úgy szavaz,mint egy szar ember,akkor is csak szar ember.Ezt a helyzetet Orbán politikai és emberi jellemének kitartó leépítésével érte el,mert ő több,mint szar ember,szélhámos.
staro2
@Tekla: Bocs én úgy emléxem, hogy elég régóta nincs lengyel-magyar közös határ.
Segíts,hol vagyunk szomszédok?
Tekla
Ja , sajnos sokan tudják úgy hogy nem a Lengyelek a szomszédaink, hanem a szlovákok. De remélem ez csak átmeneti . Trianon felülvizsgálata időszerű lett volna már, remélem csak késik és nem marad el.
Erre a kis időre , időzavarra ,meg ne mondjunk le a jó szomszédi viszonyról. :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.