Közismert tévhit, hogy amíg a kutyák az ember legjobb barátai, a macskáknak tulajdonképpen az is mindegy, hogy a világon vagyunk – legalábbis addig, amíg minden reggel megtöltjük az etetőtálat. Most azonban úgy néz ki, mégis azoknak a macskásoknak lehet igazuk, akik szerint az emberek igenis megdobogtatják a cicaszíveket.

Az oregoni állami egyetem tudósai által a Behavioural Processes című szaklapban publikált tanulmányból derült ki, hogy a macskáknak igenis fontos az ember társasága, sőt, akár az ételről is hajlandóak lemondani érte.

Meglepő eredmény: a macskák még a kajánál is jobban szeretik az embereket

A szakemberek ugyanazt a kutatást végezték el macskákon, amit korábban kutyák és teknősök bevonásával: a kutatás során 50 macskától megvonták a legfontosabb szükségleteket néhány órára: nem ehettek, nem játszhattak, és nem lehettek emberek társaságában.

Amikor ismét engedték nekik, hogy ingerek érjék őket, kiderült, hogy a cicák fele egyből az emberekhez rohant, és hogy ez mennyire nagy szó, az leginkább a következő adatból látszik: az evést előnyben részesítő macskák aránya mindössze 37 százalék volt.

Ebből tehát úgy látszik, hogy – minden látszat ellenére – még a kajánál is fontosabbak vagyunk dorombolós kedvenceinknek.

A kísérletben házimacskák és menhelyi cicák is részt vettek, és úgy tűnik, ez alapján sincs komoly különbség a preferenciákban. A minta – ötven állat – ugyan csekély, de talán ez a kutatási eredmény hozzájárul a negatív sztereotípiák lerombolásához.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Téves következtetés. Az a macska amelyik egyből a kajához ment az rövid távon gondolkodott. Amelyik az emberhez az hosszú távon, hisz tőle fog holnap is ételt kapni.
offside
@human: Korrekt!

1.
Egy tudós bolhákat vizsgál. Azt mondja a bolhának, "Ugorj!", és a bolha ugrik. A tudós kitépi az egyik lábát, s azt mondja, "Ugorj", a bolha ugrik. Kitépi még egy lábát, stb. Amikor már az összes lábát kitépte, a bolha nem ugrik. Mire föl a tudós feljegyzi: "Ha a bolha összes lábát kitépik, megsüketül."

2.Egy sziget lakói az évszázadok során megfigyelték, hogy az egészségesek tetvesek, míg a betegek általában nem. Ebből azt a következtetést szűrték le, hogy a tetű fontos a jó egészséghez.
Pont fordítva. A betegség sok esetben lázzal jár. A tetvek nem szeretik a magasabb testhőmérsékletet, ezért tanyáznak szívesebben az egészséges embereken.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.