Putyinhoz hasonlítják, vandálnak és bugrisnak nevezik Orbán Viktort és kormányát a külföldi sajtóban a Közép Európai Egyetem bezárásának veszélyével járó új magyarországi törvénymódosítási javaslat miatt – írja a napi.hu.

A New York Times címében politikai vandalizmusról ír, és Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektorától idéz, aki szerint a kormány nem csak az egyetem, hanem a tudomány szabadsága ellen is hadjáratot indított.

A lap Oroszországhoz hasonlítja hazánkat, míg a Bloomberg és a Financial Times Törökországot és Üzbegisztánt is hozzáteszi.

A Bloomberg idézi a kormánypárt álláspontját, miszerint

ki kell söpörni Magyarországról a Soros alapítványával kapcsolatban lévő civil szervezeteket.

Ignatieff arról is beszélt, hogy kormánytisztviselők bizalmas beszélgetéseken bírálták az CEU-t azért, mert a rendszer nézőpontjából ellenzéki figuráknak is katedrát, szót ad az egyetemen.

A New York Times azt is megjegyzi, hogy a CEU platformot kínál a másként gondolkodóknak, akik támadják az illiberális állam koncepcióját, amelynek széles körű elterjedését Orbán segíti 2010-es hatalomra kerülése óta.

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cefi
Az utolsó betűig igaz. Oszt' jónapot.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Cefi
Az utolsó betűig igaz. Oszt' jónapot.
Hellcat
"A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez"
Klubtag
Orbán a Rákosi-pajtással fennálló lelki rokonságát le sem tagadhatná...azzal a különbséggel, hogy a politikai degenerációjáért nem kellett tartósan Moszkvában időznie, elég volt 2-3 alkalommal Putyinnal találkoznia.
Eladott Ország
"Mert miközben az értelmiségnek, tanároknak, diákoknak és gyakorlatilag az egész társadalomnak óriási presztízsveszteség ez a politikai túlélést szolgáló baszakodás a CEU körül, a Fidesznek kizárólag a saját szekértábora a vonatkoztatási pont. A túlélésük függ ennek a tábornak a napi szintű fanatizálásától. Ezeknek az embereknek fontosabb az ellenség, mint a perspektívák, az értékek, a függetlenség, önálló gondolkodás, egyetemi autonómia, a tanszabadság. Ameddig ebből ki lehet csavarni valamit, addig másodlagos kérdés lesz, hogy az Európai Bizottság velünk foglalkozik, vagy hogy az immár baráti Egyesült Államok kebelbaráti kormánya mit gondol a CEU­-ról. Ameddig a szektának semmit nem mond a CEU, viszont Sorossal eredményesen lehet hergelni, addig ez lesz. Aztán legfeljebb elsikkad az ügy, mint a Heinekenes üvegen a vörös csillag. Cinikus utóirat: Amellett, hogy Kovács Desikerült? Zoltán kormányszóvivő/felszopó a törvénytelenül működő CEU­-n szerzett diplomát, az Orbán­kormány egyik helyettes államtitkára is a CEU hallgatója, a tandíját pedig a külügy fizeti. Adófizetői pénzből. Csak ennyire vagyunk síkhülyének nézve, drága véreim."
Sziszifusz
Az, hogy nemzetközi össztűz zúdult Orbánékra a CEU-balhé miatt, nem zavarja őket.
Amíg az oroszok, pontosabban Putyin, nem kifogásolja a történteket, addig minden rendben van.
nyanya001
Szijjártó helyettes államtitkára a CEU-ra jár, a külügy állja a 4,5 milliós tandíját.
A kormány nekiugrott a Soros-féle CEU-nak, és a nemzetközi méretű tiltakozás ellenére is annyira kitart, hogy még az egyetem korábbi diákjának, a mindig lojális Kovács Zoltánnak a szájába is belerágták, hogy helyeselje Orbán sunyi és pitiáner bosszú hadjáratát.

Mocskos ge...i gerinctelen tetvek !
Hogy nem sül k a szeme ennek a rohadéknak !
nyugatifeny.hu/2017/03/30/szijjarto-helyettes-allamtitkara-a-ceu-ra-jar-a-kulugy-allja-a-45-millios-tandijat
Csizmás Kond
...Putyinhoz hasonlítják, vandálnak bugrisnak nevezik, minden létező rosszat rámondanak mégis a létükért mindenáron itt akarnak maradni...
..vagyis ők akarnák megmondani hogy is volna jó nekik...
...taknyádiak...
vonotok
@Pálinkafőző Rézüst: Szerinted ennyi aljasságra meglehet nyugodni??, Nagyon feszül a húr ! Nagy baj lesz még ebben az országban. Nem is kel erre sokat várni.
quadrocopter
Hazudnak a mocskok, a nagy kapkodásban még összebeszélni sem tudnak:

- "Palkovics: Nem a CEU ellen szól a törvénymódosítás"

-"Kovács Zoltán helyesli a CEU elleni támadást, pedig maga is ott végzett"

Nem a CEU ellen, de azért helyesli a CEU elleni támadást!

Fertőző szutyok patkányok, mindent lekötni, molesztálni, ami nem fújja az illiberális mocskot és ezzel alapjaiban veszélyezteti a közpénzű "saját lábon állást"!

Mocskos bűnözők hatalmon!

Ébresztő Magyarország, ébresztő magyarok!
nezelodo
Össztűz... Ez éppen Orbánnak való, a folytonos háborúban érzi jól magát. Persze csak úgy ha az ország és nem ő kapja a találatot, és fizeti a háborúskodásának az árát. Aztán ha komolyra fordul a dolog, majd eliszkol a kekec.
SystemError
"Putyinhoz hasonlítják, vandálnak és bugrisnak nevezik Orbán Viktort"

Ennél szebben leírni sem lehet, hogy egy náci, bunkó, tahó...:)
Sámannus
Vitykára rászólt tyupiny, ez a köcsög meg beindul, mert ezt kéri tőle a maffia is.
Ebben az országban már normális élet nem lesz. Annyi már a hazaáruló, hogy a farkuk egymásba ér.
Teljesen nyíltan árulják az országot a működő gazdaságot szét zabrálják, akinek van megélhetése, az kifosszák. Lehazudják a csillagot is az égről.
namihami
Nálam a bugris jelző a csúcs.
Lehet hülyézni és minden egyebet elmondani, de a bugris (szerintem) a legmegalázóbb jelző, amit rásütöttek az elmúlt évek során.
Zeta
Ez megint csak figyelem eltwrelés a gazdaságról. Mely jelenleg úgy áll, hogy azt jobb nem megtudni az embereknek! Ezért mentik a menthetőt , hívják le a z eu tól a még bent lévő pénzeket. Aztán fusson mi denki , amerre lát! Nem kellenek a józanul gondolkodók, aki " fèlrenevelik" a diákokat.
Rockxy
Az összes rabszolgaképzőt be kellene zárni és új alapokon kreatív, nyitott, sokrétű intelligenciával rendelkező fiatalságot elindítani a jövőbe.
Elég volt a bólogatásból.

Ha érted, akkor érted. :)
silber13
Remélem, ez a csúti víziló ezek után lemondhat az amerikai meghívásról!
Perwool
KIÁLTVÁNY A BARBÁR HORDÁHOZ!!!
„Tévedtek, ha azt hiszitek, hogy a világhírű Közép-európai Egyetem ócska bokaficam a magyarországi felsőoktatás siralomvölgyében. Tudnotok kell, mert az egész világ tudja, hogy a CEU ragyogó csillag, amelynek több, mint száz országból vannak diákjai és tanárai. A CEU hazánk legjobb egyeteme!
Tudom, hogy a magatok emelkedett békaperspektívájában rettegtek mindentől, ami ablak a világra, ami beszívja a friss levegőt a Ti avítt, poros, idejétmúlt gondolkodásotok és embertelen viselkedésetek világába. Tudom, hogy azért akarjátok bezárni a magyarországi felsőoktatás gyöngyét, hogy ne látszódjék, hogyan vertétek szét a hazai tanszabadságot és hogyan igyekeztek korrupt kormányotoknak hűen engedelmeskedő alattvalókat nevelni.
Lábbal tiporjátok nemzetünk érdekét és a szabadságot. Nem fogjuk hagyni. Velünk van a világ haladó közvéleménye, még az általatok ünnepelt amerikai kormány is. Ha azt hiszitek, hogy Trump elnök megsimogatja majd buta buksitokat, hát szólok: nagy csalódás lesz. Amerika a szabadság, a jogállam és a nyílt társadalom tündöklő bástyája. Természetesen minket fog támogatni – ahogy a követség közleményéből máris tudható.
Tudjuk, szeretitek a kultúrharcot. Állunk elébe. Ti a nacionalista populizmus, a sötétség és barbárság, az orosz medve nyálcsorgató csatlósai vagytok. Lábbal tiporjátok a magyar társadalom méltóságát, öncélú kivagyiságból folyamatosan meggyalázzátok nemzetünket.
Mi a nyitott társadalom hívei vagyunk, Ti pedig a zárt társadalomé. Ti illiberális nem demokraták vagytok, mi a szabadságelvű demokrácia elszánt hívei. Ti a gonosz hatalmát képviselitek és meggyalázzátok a keresztény vallást. Mi ünnepeljük az etnikai sokszínűséget és az egyenrangú kultúrák gyümölcsöző egymásra hatását. Ti egynemű etnikumot akartok és egysíkú kultúrát. Mi támogatjuk a nemzeti kisebbségeket, Ti már elárultátok a határon túli magyarokat is”
Bokros Lajos
advocat
Akkor most nem lesz kiutazás Washingtonba? Ezt megint elcseszték. Előbb gondolkodni kellene. Most is. Meg máskor is. Viszont csatlakozhatunk Moszkvához. Mert éjjjjjjjjen a magyar - orosz barátság. Lesz újra magyar-orosz baráti társaság? Is. Ha jól olvastam akkor mindkét amarakai párt elismeri az egyetemet. Marha nehéz leszbármit kiokoskodni. Nyilván az amerikai ügyvivő sem a saját szavait mondta. Diplomácia. Meg ilyen ősi baromságok. Igaz bonyolultabb, mint a futsal.
justhpeter
Intelligencia és jellem hiányában nem is tudnak mást csinálni. Mi másról tudnának értekezni a néppel, amikor amihez hozzányúltak eddig, az szarrá vált ?
Desischado
Ezek a férgek már annyi kárt okoztak, hogy húsz életfogytiglan is kevés lenne nekik! Egy ekkora hírű egyetemet támadnak, mert itt még minőségi oktatás van! Bezzeg az államtitkáruk, meg ez a férek kovács ott tanult, illetve tanul. Hogy rohadnának meg elevenen!
kiscsillag66
Sajnos, kevés az a jelző, amit a nemzetközi sajtó írt.
janos dunai
minden eun kivuli kulfoldi diakot kulföldi itteni egyetemekkel meneszteni es kiemelt allami tamogatast a fenntartasra kollegiummal fizetesekkel.utobbiak miniszteri szintuek.ha keves akkor sory.
Aki Én
,,bugrisnak nevezik Orbán Viktort és kormányát"
...röviden, lényegre törően.
Már várom a nemzeti kretén Bayer válaszát. Gondolom minden kritikusnak a qrva anyját.
Maxipocak
No, most aztán sikerült jól elrúgniuk a pöttyöst, úgy nemzetközileg. Hál'Istennek. Remélem végre már valaki jól elküldi őket a qrva anyjukba. Úgy nemzetközileg.
advocat
És? Kis hazánkban ez kit zavar. Mi az a CEU? Kérdezik kb. 9 millióan. Valami zsidó egyetem? Soros, lesz a válasz. Ja! Akkor értjük. A világot meg marhára nem érdekeljük. Vélem.
nyanya001
Sztálinnak, Hitlernek és Orbánnak kár volt megszületni !
Borsodi
Vannak még emberek a világon akik Orbánt olyannak látják amilyen valójában.@nyanya001: ha már megszületett legalább ne ide történt volna,pl Svájcba akkor most válságban lenne a CH frank az biztos, itt élnének a boldog emberek.a saját házukban.
evacica
@Maxipocak: Ezt nem másnak, ha nem ennek a birka országnak kéne!Arról nem is beszélve, hogy elszámoltatni a lopott pénzekről!Szégyene az országnak, hogy ilyen kormánya van, de ezért csak magunkat okolhatjuk! Na azt erre legyünk büszkék!
RonaGyuri
@namihami: miért szerinted nem találó? Te hogy neveznél röviden: egy erőszakos, arrogáns, gátlástalan, műveletlen paraszt-suttyót?
magyarbakancs
Úgy meg fingatják Orbán kormányt ,hogy öröm lesz nézni.
Sajnos az ö öntelt, elmebeteg viselkedésével minket is minősítenek külföldön.
coni
@evacica: Ha lett volna annyi magyar aki tiltakozik az oktatási rendszer szétdúlása miatt mint ahány külföldi most tiltakozik, akkor erre most nem kerülhetett volna sor.
rotyi baa
Kisütött a nap , lassan élednek a pondrók , bök feléjük Matulabá.!!!..
namihami
@RonaGyuri: Miért, Te mit olvastál ki a kommentemből? Azt hittem, elég világos.
kukac50
Brüsszelben kijelentették,hogy a KORMÁNY ellen hoznak döntéseket és nem az ország Népe ellen! NEM KELL ORBÁNNAK MEGVÉDENI MAGYARORSZÁGOT EZEK UTÁN ERRE NE HIVATKOZZON TÖBBET!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.