A magyar kormány részéről elsőként, röpke hét órával a történtek után Szijjártó Péter külügyminiszter reagált az Egyesült Államok haditengerészetének péntek hajnali rakétatámadására, amivel Bassár el-Aszad hadseregének keddi, vegyi fegyvert bevető, a nemzetközi jog szerint emberiesség elleni bűncselekménynek számító támadását torolták meg.

Az egyoldalú, és a legfrissebb amerikai bejelentés szerint egyedi, tehát nem egy szélesebb kampány kezdetét jelző akció óta az USA európai szövetségesei sorra támogatásukról biztosították Donald Trumpot döntésében.

Szijjártó Péter külügyminiszter ezt egyelőre elmulasztotta. A minisztérium az MTI érdeklődésére ugyan elismerte, hogy "mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ilyen szörnyűségek ne történhessenek meg", de magát a válaszcsapást nem üdvözölték.

Szijjártó egyértelművé tette: az oroszokkal vagyunk Trump ellenében

Ehelyett a tárgyalásos rendezés halaszthatatlanságáról és az ISIS elleni harc fontosságáról értekeztek. Ahogy a minisztériumot vezető Szijjártó Péter is, aki pénteki gyöngyöshalászi gyárlátogatásán, az Apollo Tyres új abroncsgyárának avatásán arról beszélt, hogy amerikai-orosz megállapodás nélkül nem lehet felolfani a szíriai konfliktust.

Nem túlságosan pesszimista az a kijelentés, hogy ettől most vagyunk a legmesszebb

- sajnálkozott, de azt azért ő is hozzátette, hogy a vegyi fegyverek "bármilyen típusú" bevetését Magyarország is "a leghatározottabban" elítéli.

(MTI)

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Pedig ha a főnöke találkozni akar Trump-al akkor el kell engedni, legalább egy-egy pillanatra, Putyin elvtársatok alfelét!
Magához a témához: a derék Putyin-legények innen is időben eltüntetik a vegyi fegyvereket? =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Ördögvadász
Manapság kevés a hozzá hasonló becsületes politikus.
A teljes nyugati politikai elitet markában tartja a hazug cionista hatalom. Inkl. Trump!
advocat
Kedveseim! Meséljétek már el, hogy kit is támadott meg Izrael? Hogy védekezett? 1947-ben, 1967-ben? Az meg talán jogában áll. Nem? Tudjátok azért az izraeli parlement 10 %-a palesztin. Fordítva? Meg egyébként is majd 6000 év óta élnek ott. Az arabok? És ne feledjétek. A sivatagban a zsidók földet művelnek, termelnek. Az palesztinoknak meg segély kell. Dolgozni?
hetöndöe
@Ördögvadász: Te csak vadászd az ördögöket és ne beszélj baromságokat!:-)
huKKK
@quadrocopter: 21.34
""miniszterelnökünk"
Az Öné is.
Egyelõre.

"Figyelj ökör!"
Brüsszelt, ne engem...

"Brüsszel hova megy, hogy meg kéne álltani? "
Ha megállítjuk, sehova.

"A sármellékiek mesélhetnek annak a buta fejednek, "
A jelzõs szerkezeteket inkább vezetés közben, irányváltoztatás elõtt szíveskedjék...
Egyébként nem állítottam semmi olyat amitõl így kéne reagálnia.
Nem támadtam, csak kérdeztem.
Egyszerûen, igennel-nemmel megválaszolható eldöntendõ kérdéseket tettem fel.

@RonaGyuri: 21.54

"neked biztos van egy uncsi-tesód, mert egyedül még te sem lehetsz ekkora barom"

Manapság bárkibõl lehet bármi.
Nem állításokat fogalmaztam meg.
Egyszerû, eldöntendõ kérdéseket.
Értem én, hogy könnyebb minõsíteni, mint felelni, de érdemes is?
Így?
Ön ennél intelligensebb.

@kukac50: 08.47
Kiket "Titeket""
Szókrakész
Magyarország ne is álljon be az izraeli cionista tábor mögé.
Mert akkor megint mi cumizunk, mint I. és II. VH. után.
Hagyjuk USA-t és a cionisták által bedarált Trumpot csinálni amit akar.
Mi inkább Cola, Chips rendel figyeljük a showt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.