Ferenc pápa mosodája nevet kapta a Róma belvárosában megnyílt mosoda, amelyben hajléktalanok tisztíthatják ruháikat és takaróikat – közölte a pápai alamizsnahivatal hétfőn.

A mosoda ingyen mossa, szárítja és ki is vasalja a hajléktalanok által hozott ruhaneműket. A gépek működtetésében önkéntesek segítenek. A mosodában hat mosó- és hat szárítógépet helyeztek el, valamint vasalókat: a legmodernebb háztartási gépeket egy ismert multinacionális cég adományozta, és ingyenesen szolgáltatja a mosószert is.

A mosoda a Vatikántól nem messze levő Trastevere negyedben nyílt meg, a Szent Egyed közösség szegényeknek és hajléktalanoknak fenntartott egyik központjában. A mosoda mellett a következő hónapokban borbélyüzlet, orvosi rendelő és élelmiszer-, valamint ruhaelosztó is működik majd.

Ferenc pápa 2015 februárjában nyitott meg egy zuhanyzóhelyet a Szent Péter tér oszlopcsarnokának oldalában, majd ugyanitt ingyenes borbélyszolgálat is elkezdett működni, tavaly pedig szintén itt orvosi ambulancia nyílt. 2015-ben a Vatikán közelében éjszakai szállást is nyitottak hajléktalan férfiak számára.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

aremy
@desiro: nekem is ez ugrott be mert hogy az esztergomi főkereszt dobáló ilyet nem tesz mit szólna az ovi
bakegya
Nálam ezt hívják praktikus intelligenciának ami VÉLEMÉNYEM SZERINT ISTENI ÁLDÁS!
aremy
@Foxley: ugye nem mosodákra gondoltál?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.