Barack Obama, az Egyesült Államok volt elnöke arra buzdította az amerikai törvényhozókat, hogy tanúsítsanak "politikai bátorságot", és ne szavazzák meg a szenátusban az új egészségbiztosítási törvényt.

A jelenlegi elnök, Donald Trump elődje a bostoni Kennedy Könyvtár ünnepségén helyi idő szerint vasárnap este elmondott beszédében fejtette ki álláspontját, miután átvette a John Fitzgerald Kennedy meggyilkolt elnökről elnevezett Bátorság-díjat.

"Arra számítok, hogy ha nem is kezdek második karrierbe, de sok tennivalóm lesz" – fogalmazott Obama, sejtetve, hogy még aktívabb lesz a politikai életben.

Kijelentette, bízik abban, hogy a kongresszus tagjai "felismerik, nem kell nagy bátorság ahhoz, hogy azokat segítsék, akik már hatalmat birtokolnak, már kényelemben élnek, már befolyásosak, viszont ahhoz kell némi bátorság, hogy az elesetteket, a betegeket és az erőtleneket segítsék".

A demokrata párti volt elnök utalt arra: amikor 2010-ben elfogadták a nevével fémjelzett, Obamacare-nek elnevezett egészségbiztosítási törvényt, akkor több támogató kongresszusi politikusnak ugyan a bársonyszékébe került, ám egyúttal több mint húszmilliónyi amerikainak tette lehetővé, hogy megfizethető egészségbiztosításhoz jusson. "Mint ezzel itt mindenki tisztában van, a nagy vita most nem zárult le, hanem éppen folytatódik" – szögezte le Obama, arra célozva, hogy csütörtökön a képviselőház elfogadta ugyan az Obamacare visszavonását, ám a törvényjavaslatnak még a szenátus elé kell kerülnie.

A volt elnök arra buzdította a törvényhozókat, hogy még egyszer vizsgálják meg a tényeket, és mondják ki az igazságot, akkor is, ha az nem felel meg pártjuk álláspontjának.

Az ünnepségen egyedüli republikánusként részt vevő Jeff Flake arizonai szenátor azt fejtegette, hogy a képviselőházban megszavazott új törvénytervezet valószínűleg "nem marad érintetlen", vagyis a szenátusi szavazás előtt még több változtatást hajthatnak végre rajta. "Majd meglátjuk. Hosszadalmas folyamat lesz" – fogalmazott Flake.

Obama a rendezvényen egyébként kerülte, hogy nyíltan bírálja utódját, Donald Trumpot, inkább általánosságban beszélt a politikai megosztottságról és nézetkülönbségekről.

A Bátorság-díjat a néhai Kennedy elnök egyetlen unokája – Caroline lányának a fia – Jack Schlossberg adta át Barack Obamának. A díjat a Kennedy-család alapította 1989-ben, hogy emléket állítson John F. Kennedy elnöknek, aki a politikai bátorságot tartotta az egyik legfőbb erénynek.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.