Az 1967-es határok mentén, két egymás mellett létrejövő állam megoldása mellett képzelhető el egyedül a közel-keleti béke megteremtése – hangsúlyozták az Európai Parlament képviselői strasbourgi plenáris ülésükön csütörtökön.

Az uniós parlament tájékoztatása szerint a képviselők elfogadott határozatukban kijelentették, hogy az évtizedek óta tartó konfliktus befejeződéséhez egy független és szuverén palesztin állam létrehozására van szükség, amely békében és a biztonságban él Izrael Állam és más szomszédos országok mellett.

Kiemelték, a béke megőrzésének egyik záloga Jeruzsálem, mint közös palesztin és izraeli főváros kijelölése.

A képviselők szerint nemzetközi jogot sért, ezért azonnal le kell állítani az izraeli telepek építését. Az ilyen tevékenység aláássa a két államon alapuló megoldás lehetőségét és súlyos akadályt gördít a béketeremtő erőfeszítések elé – fűzték hozzá.

Az Európai Unió béketeremtő kezdeményezését – amely meghatározott időn belül konkrét eredményeket kíván elérni, és amelynek középpontjában a két államon alapuló megoldás szerepel – minél hamarabb el kell indítani a palesztin-izraeli konfliktus megoldása érdekében – húzták alá az uniós parlament képviselői.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.