A fiatal thaiföldi nőnek azután kellett távoznia, hogy a Facebookon terjedni kezdtek a róla készült fényképek – írja a Bangkok Post.

A 26 éves Parichat "Pang" Chatsri azért volt kénytelen felmondani, mert képei kikerültek egy helyi Facebook-csoport oldalára, ahonnan azóta lekerültek, ám addigra már terjedni kezdtek. Sokan felháborodtak, mert a magánkórház nővérkéjének egyenruhája testhez simuló volt, szoknyája pedig rövid, kritikusai szerint ezzel megszégyenítette az ápolónői szakmát.

Túl szexi egyenruhája miatt rúgták ki a nővérkét

Parichat a Bangkok Postnak elmondta: négy éve dolgozik a kórházban, és rendszeresen rak egyenruhás fotókat a Facebook-oldalára, de eddig „soha nem volt probléma belőle”.

A nő megígérte, hogy egy héten belül megváltoztatja az egyenruháját, ám a kórházon egyre nagyobb lett a nyomás, és követelni kezdték, hogy azonnal vegye le Facebook-oldaláról a fotókat.  Parichat végül úgy döntött, hogy távozik.

Túl szexi egyenruhája miatt rúgták ki a nővérkét 

A nő elmondta: egy ideig szakít az ápolónői szakmával, és valami mást szeretne kipróbálni. Ez akár a modellkedés is lehet, Parichatot ugyanis a fotók elterjedése után két ügynökség is megkereste.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
...ez a nővérke a haldokló pasit is életre kelti, ha lehajol valamiért..pláne, ha bugyit sem hord...
jó, elismerem, ha valamelyik öregebb csókának gyengébb a szíve, akkor egy ilyen lehajlásból eredő látványnál akár meg is állhat a szíve...
...legalább mosolyogva hal meg...

ahogy elnézem a nyuszifület, saccperkábé 48 kiló...
verőce21
Az ilyenek miatt ingatag az összes kórházi kezelőpult...:)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.