Kissé drágult tavaly a brit monarchia, de II. Erzsébet királynő javadalmazása ennek ellenére növekedhet, mivel a királyi ház befektetéseit kezelő intézmény profitja is jelentősen nőtt.

A Buckingham-palota által kedden ismertetett beszámoló szerint az áprilissal zárult 2016-2017-es pénzügyi évben 42 millió font (csaknem 15 milliárd forint) nettó kiadással járt a királyság intézményének működtetése; ez kétmillió fonttal több a monarchiára fordított előző évi nettó összegnél.

Sokba kerül az angoloknak Erzsébet királynő, pedig csak 227 forint fejenként

Sir Alan Reid udvari kincstárnok hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a monarchia “nagyszerű ár-érték arányt testesít meg”, hiszen a királyi ház fenntartása tavaly az Egyesült Királyság egy-egy alattvalójának mindössze 65 pennyjébe került.

Sir Alan kiemelte, hogy ez egyetlen első osztályú postai bélyeg ára, és ehhez kell mérni, hogy a királynő mi mindent tesz az országért.

A monarchiára elkülönített állami juttatás a Crown Estate – a királyi birtokokat, kereskedelmi ingatlanokat és egyéb befektetéseket kezelő független holding – éves költségvetési befizetéseinek 15 százaléka volt eddig, de ezt a 2017 és 2027 közötti időszakban 25 százalékra emelték, hogy finanszírozni lehessen az első számú londoni királyi rezidencia, a Buckingham-palota halaszthatatlan – és várhatóan 369 millió fontba kerülő – renoválását.

A Crown Estate eredménye a keddi beszámoló szerint a 2016-2017-es pénzügyi évben 24,7 millió fonttal 328,8 millió fontra emelkedett. Ennek alapján az uralkodó személyi kiadásait finanszírozó állami apanázs, a Sovereign Grant – amelynek összegét mindig két pénzügyi évre előre határozzák meg a Crown Estate eredményjelentéseihez képest – 2018-2019-ben várhatóan 8 százalékkal 82,2 millió fontra emelkedik.

A legnagyobb brit monarchiaellenes szervezet, a Republic keddi közleménye szerint a biztonsági őrizetre fordított kiadásokkal és egyéb költségekkel együtt a monarchia fenntartásának éves számlája megközelíti a 345 millió fontot. Graham Smith, a Republic vezérigazgatója szerint az adófizetőkre komoly terhet ró a királyi család “kivételezett életvitelének” finanszírozása.

A szervezet a monarchia felszámolásáért és a választott államfői intézmény meghonosításáért kampányol. A felmérések azonban rendre azt mutatják, hogy a monarchia intézményének támogatottsága szilárd: a britek 65-70 százaléka szeretné fenntartani ezt az államformát.

(MTI)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Lepényleső
Kiegyeznék,ha a királyi családunk csak ennyibe volna,na és a pere-puttya?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
CsipkeRózsa
Valaki kiszámíthatná, a mi kiskirályunk mennyibe kerül.
egyvandor
káderjános többe kerül ráadásul még kártékony is.
egyvandor
... és a dr. sittpali sem kerül kevesebbe.!!!
egyvandor
Gorbán gázszerelője mögött meg elbújhat az egész brit királyi família.
F_Viktor
@CsipkeRózsa: Sokba, nagyon sokba kerulnek...
Arra gondolj mikor a hireket olvasod, s latod mennyit loptak el, mennyi penzt herdaltak el, hogy csak 1 milliard forint egy otthon elo embernek (8,5 millio fo) kb. 117 forintjaba kerul.
nezelodo
Na basszus még a királyi családokra mondják, hogy számolatlanul herdálják a pénzt! Ha nekünk csak ennyibe kerülne kőbányász párttitkár apuka, meg a néhányszor eredménytelenül laposra vert fia, a felesége, és annak százlábú lánya és a Nemzethy Vejkó, egy szót sem szólnék.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.