Donald Tusk lengyel politikus, az Európa Tanács elnöke sürgős találkozót kért a lengyel elnöktől, hogy átbeszéljék az igazságügyi reform miatt kialakult helyzetet.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke sürgős találkozót javasolt Andrzej Duda lengyel elnökkel csütörtökön – mint fogalmazott – a "hazájukban" kialakult politikai válság megvitatására.

Tusk arra figyelmeztetett: közös feladatuk megakadályozni, hogy Lengyelország Európa perifériájára szoruljon.

Véleménye szerint a varsói kormány által elfogadott, az igazságszolgáltatást érintő törvények és törvénymódosítások visszalépést jelentenek és ellentmondanak az európai értékeknek.

Az uniós kormányfői tanács elnöke a lengyel államfőhöz eljuttatott nyilatkozatában hangsúlyozta, Európa és a Nyugat azért fordul kritikával a lengyel kormány felé, mert az Európai Unió nem csak a pénzről és az eljárásokról, hanem elsősorban a közös értékekről és az élet magasabb színvonaláról szól. Aláhúzta, hogy a negatív hangvétel és a "veszélyes tendencia" megállítása érdekében párbeszédre, az eszmecserére való hajlandóságra, valamint gyors és pozitív döntésekre van szükség, és ez a lengyel nép érdeke is.

Kijelentette: mivel az igazságszolgáltatást érintő törvényjavaslatok árnyékot vetnek a lengyel demokráciára, olyan megoldást kell találni, amely elfogadható a lengyel nyilvánosság számára, parlamenti többséget szerez, megnyeri az ellenzéket és megfelel az Európai Uniónak is.

A lengyel parlament alsóháza (szejm) csütörtökön megszavazta a legfelsőbb bíróságról (SN) szóló törvényjavaslatot, amelyet korábban az ellenzék és az Európai Unió is élesen bírált. Már csupán államfői aláírásra vár az országos igazságszolgáltatási tanácsra (KRS) vonatkozó törvényjavaslat is.

Az egyik törvény megszüntetné a 25 fős országos igazságszolgáltatási tanácsban helyet foglaló 15 bíró eddigi kinevezési rendjét, és átalakítaná magát a testületet is. A tanácsban lévő 15 bírót ezentúl nem a szakmai szervezetek, hanem az alsóház képviselői választanák meg.

A legfelsőbb bíróságról szóló törvénytervezet egyebek mellett felmentené a törvényszék mostani tagjait, azok kivételével, akiket az igazságügyi miniszter kivonna ennek hatálya alól. Az új törvény előirányozza, hogy a legfelsőbb bíróságot 3 kamarára bontják, megváltoztatja a bírák kinevezésének rendjét, és lehetővé teszi az eddigi bírák nyugállományba helyezését.

Az Európai Bizottság szerdán a vitatott igazságügyi reform felfüggesztésére szólította fel a lengyel kormányt, "súlyos aggodalmának" adva hangot amiatt, hogy a tervezett változtatások alááshatják a bírói függetlenséget Lengyelországban.

Véleményük szerint "rendkívül negatív hatása lenne az igazságszolgáltatás függetlenségére, és fokozná a jogállamiságot érő rendszerszintű veszélyt az országban", ha a jelenlegi formájukban fogadnák el a kifogásolt törvényeket. Mint közölték, megvizsgálták a lehetséges politikai és jogi lépéseket, és szükség esetén cselekedni fognak. Újabb ajánlást küldhetnek a jogállamisági mechanizmus keretében vagy kötelezettségszegési eljárást indíthatnak, de az uniós alapszerződés 7. cikke szerinti eljárás megindítása is a lehetőségek között van.

(MTI)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lusta
Egy-két apróság, mert az ördög a részletekben rejlik.
A LB bírákat nyugdíjazzák, a nagy többség az 50-es éveit tapossa.
Csak azokat nem, akiket Zioberko, az igazságügyi miniszter és főügyész, mert ez a lengyeleknél jelenleg ugyanaz a személy, arra érdemesnek talál.
A törvénnyel sietni kellett, mert rövidesen az LB két nagy horderejű kérdésben ítéletet fog hozni, ami már most tudvalevő, hogy a pisorkiék számára kellemetlen lesz. Az egyikben a haverünek a kE áltáli kegyelme, ami még akkor lett meghozva, mielőtt ítélet született volna. Ez azért kellett, mert egyébként nem lehetett volna képviselő és állami vezető, mert jogerően el lett volna ítélve. A másik ügy, az AB törvénytelen bírói kinevezése, amit mellesleg a Velencei Bizottság is szóvá tett. Magyar módra a Tanú szerinti igazságszolgáltatást akarnak.
lusta
A mostani tiltakozást élőben lehet látni. A varsói a KE székhelye előtt van. Jóóóóóval többen vannak, mint nálunk egy hasonlón.
fakty.interia.pl/polska/news-spor-o-sad-najwyzszy-na-zywo-czesc-ii,nId,2419521
lusta
Akit érdekel itt eredetiben elolvashatja Tusk nyilatkozatát.
"Moje oświadczenie w sprawie sytuacji w Polsce. Zwróciłem się wczoraj do Pana Prezydenta Andrzeja Dudy z propozycją pilnego spotkania w celu omówienia kryzysu politycznego w naszym kraju i jego groźnych konsekwencji dla międzynarodowej pozycji Polski. Naszym wspólnym zadaniem powinno być zapobieżenie czarnemu scenariuszowi, którego finałem może stać się marginalizacja Polski w Europie.

Różnie oceniamy to, co proponuje dziś partia rządząca. W moim przekonaniu ostatnie jej działania są zaprzeczeniem europejskich wartości i standardów i narażają naszą reputację na szwank. Przenoszą nas – w sensie politycznym – w czasie i przestrzeni: wstecz i na Wschód. Pan Prezydent ma z pewnością inny pogląd. Ale najgłębsze nawet różnice nie zwalniają nas z obowiązku współpracy na rzecz dobra i bezpieczeństwa naszej Ojczyzny.

Unia Europejska to nie tylko pieniądze i procedury. To, w pierwszym rzędzie, wartości i wysokie standardy życia publicznego. Dlatego w Europie i na całym Zachodzie wzbiera dziś fala krytyki pod adresem rządzących. Już dawno nie było tak głośno o Polsce i bardzo dawno – tak źle. Możemy ten niebezpieczny trend powstrzymać, ale to wymaga dialogu, gotowości do rozmowy i szybkich, pozytywnych z punku widzenia polskich obywateli, decyzji.

Podporządkowanie sądów partii rządzącej w sposób, jaki zaproponował PiS, zrujnuje i tak nadszarpniętą opinię na temat polskiej demokracji. Trzeba zatem znaleźć rozwiązanie, które będzie do zaakceptowania przez Polaków, przez większość sejmową i opozycję, przez Prezydenta i Unię Europejską. Wiem, to trudne. Wymagające ustępstw, wzajemnego szacunku oraz odrobiny zaufania. Trudne, ale wciąż do zrobienia. Czasu zostało jednak bardzo niewiele.

Sytuacja, także w wymiarze międzynarodowym jest naprawdę poważna. I dlatego wymaga poważnych środków i poważnych partnerów.

Proszę spróbować, Panie Prezydencie."
Jozefina
Hát többek között ezért is ki kéne rúgni a langyeleket az EU-ból:
www.atv.hu/kulfold/20170720-nem-hajlando-a-lengyel-allamfo-donald-tuskkal-konzultalni
Donald Tusk akár lengyel, akár nem, de az Európai Tanács elnöke és visszautasítani annak tárgyalási szándékát egyszerűen bunkóság!!!???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.