Kitoloncolásra váró palesztin férfi felel az egy halálos áldozattal járó hamburgi késes támadásért. A férfi ismert volt a hatóságok előtt szélsőséges iszlamista nézetei miatt, de nem tartották számon, mint közveszélyes dzsihadistát.

Szélsőséges iszlamistaként szerepelt a hatósági nyilvántartásokban a Hamburgban történt késes támadás gyanúsítottja – jelentették be szombaton a németországi nagyváros biztonsági vezetőinek sajtótájékoztatóján.

A hatóságoknak voltak a 26 éves férfi radikalizálódására utaló értesüléseik, de nem a közveszélyes iszlamisták között tartották számon.

A támadás hátterében szélsőséges muzulmán vallási meggyőződésének és lelki labilitásának keveréke állhat.

A gyanúsított péntek délután egy szupermarketben levett a polcról egy konyhakést, kibontotta csomagolásából és vérengzésbe kezdett. Egy embert megölt, és a nyomozás új adatai szerint nem hat, hanem hét embert sebesített meg.

A férfi az Egyesült Arab Emírségekben született és a palesztin népcsoporthoz tartozik. Németországba Norvégiából érkezett, 2015 tavaszán. Menedékjogi kérelmét elutasították, kitoloncolási eljárás alatt állt, amelyben közreműködött a német hatóságokkal és a berlini palesztin képviselettel. A német hatóságok azzal számoltak, hogy hamarosan elhagyja az országot.

A videófelvételen az látható, amikor a támadás után több civil járókelő székekkel felfegyverkezve próbálta meg hatástalanítani a késes támadót.

(MTI)

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
1magyar
Addig dédelgették, hogy megtette amit megengedtek mérkellék neki.
Csizmás Kond
@human: ..amiért egyik gyalázza a másikat még nem lesz hitelesebb.
Fradigege
@human: Ezt a problémát valamilyen rejtélyes oknál fogva nem akarják kezelni.
quadrocopter
Ez az eset pusztán hatósági balf@szkodás, nem más.
1magyar
Amíg nem mérkell és zenekarát bántják addig nem zavarja őket.
verőce21
Amelyik szarosbalkezű feka muszlim egyszer beteszi a lábát Európába, azt soha többet nem lehet kitoloncolni. Orbán Viktor helyesen döntött a migránskérdésben, és be kell látni a történések őt igazolták.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.