Tavaly a világ legnagyobb recesszióját élte meg Venezuela, a GDP 16 százalékot csökkent.

A világ legnagyobb recesszióját élte meg tavaly Venezuela, 16 százalékos volt a GDP csökkenése – mondta Rákóczi István, az ELTE portugál nyelvi és irodalmi tanszékének vezetője az M1 aktuális csatornán vasárnap.

A szakértő szerint a tavalyi után ugyanilyen mértékű hanyatlást prognosztizál a Nemzetközi Valutaalap 2018-ra a gazdasági és belpolitikai káoszba süllyedt országban.

A vasárnapi alkotmányozó nemzetgyűlési választásokról szólva úgy fogalmazott, hogy a voksolás "a demokrácia szempontjából már most elbukott", a jobboldali ellenzék bojkottálja. Korábban lezárultak azok az utak, amelyek a békés átmenetet jelenthetnék, és a helyzet folyamatosan eszkalálódik – tette hozzá.

Az Hugo Chávez néhai elnök által létrehozott politikai rendszer fennállásának legsúlyosabb válságát éli át. A kőolajban gazdag, de szinte kizárólag petrolkémiai termékeket exportáló ország gazdasága az olaj árának néhány évvel ezelőtti zuhanása miatt összeroppant, az infláció elszabadult, sok helyen leállt a termelés, a boltok polcai többnyire üresek.

A belpolitikai válság megoldására Nicolás Maduro elnök július 30-ára alkotmányozó nemzetgyűlést hívott össze. Az ellenzék szerint az elnök az alkotmánymódosítással saját hatalmát akarja megerősíteni, így próbálja megkerülni a lakosság többségének támogatását élvező ellenzéki többségű parlamentet. A választásokat megelőző héten is 48 órás általános sztrájkot tartottak, amely halálos áldozatokat követelő zavargásokkal járt együtt.

(MTI)

(Címlapi kép: pixabay.com CCO)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.