Lemondatta a román ortodox egyház zsinata püspöki tisztségéről pénteken Corneliu Barladeanu huszvárosi (Husi) püspököt, akinek egy teológus hallgatóval létesített szexuális érintkezéséről közmegbotránkozást keltő videofelvételt hozott nyilvánosságra a román bulvársajtó.

 Szexbotrány az egyházban: lemondatták a püspököt
Illusztráció: Pixabay

Bár Vasile Banescu, az ortodox patriarchátus szóvivője már július közepén megerősítette, hogy a huszvárosi püspök látható a több mint húszperces felvételen, annak hitelességét Barladeanu nem ismeri el, terjesztőit rágalmazásért beperelte. Miután a pátriárka szóvivője egyértelművé tette, hogy a zsinat ki fogja zárni a püspököt a papság soraiból, Barladeanu – bár továbbra is ártatlannak mondta magát – állítólag önként kérte felmentését a püspöki tisztség alól, az "egyház javának és békéjének" érdekében, megelőzendő kiközösítésének hónapokig tartó eljárását.

A huszvárosi püspökség élére hatvan napon belül új egyházi vezetőt választanak, Barladeanu pedig nem misézhet többé, és szerzetesként kolostorba vonul – tudatta a szóvivő.

A moldvai egyházkerületben június végén robbant ki a szexbotrány, amikor a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vádat emelt a moldvai egyházkerület három Vaslui megyei papja ellen, akik állítólag kompromittáló videofelvételek nyilvánosságra hozatalát kilátásba helyezve zsarolták a püspököt, pénzt, illetve egyházi előléptetésüket követelve tőle.

A román sajtó azt állította, hogy a vádhatóság a házi őrizetbe helyezett ortodox pópáktól nyolc videofelvételt foglalt le: ezek mindegyike intim homoszexuális együttlétek közben ábrázolja a püspököt. Barladeanu partnerei állítólag olyan fiatalok voltak, akiket tanított a teológián.

Júniusban a román ortodox egyház egy – főleg népzenei előadóművészként ismert – Maros megyei papját, Cristian Pomohacit fosztotta meg a palásttól, miután egy – az online médiában megjelent – hangfelvétel tanúsága szerint pénzt ígért egy 17 éves fiúnak, hogy nemi kapcsolatot létesítsen vele.

A román ortodox egyháznak azért is roppant kínosak a papok homoszexuális botrányai, mivel hangos ellenzője a melegházasságnak vagy akár csak az azonos neműek közötti élettársi kapcsolat hivatalos elismerésének.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Na lám a románok ebben is megelőzték a magyar egyházi testvéreiket, előbb akarják felszámolni az eltévelyedést, mint az itthoni egyházak vezetői.
maci0427
Ezeknek is hiányzik a szex , nem kell a prédikáció,vagy mással vagy két kézzel rejszmatyi !
wagabund
..."Szexbotrány az egyházban"...

nemááá...ilyen elő nem fordulhat...szent embernek amúgy sincs ilyen alantas vágya...méghogy (homo)szex? fujjj...
micsoda gusztustalan...a farok mindkét végén pasi...hallatlan..
nezelodo
Na lám a románok ebben is megelőzték a magyar egyházi testvéreiket, előbb akarják felszámolni az eltévelyedést, mint az itthoni egyházak vezetői.
namihami
Hát igen, a szerelem mindent legyőz. Akár még a nemi adottságokat és korlátokat is.
Ha egyházi testvéreink hátulról kezdik, akkor nem biztos, hogy észreveszik a különbséget. Pláne, ha sikerül némi kis ütős miseborral feljavítani a szerelmi aktus lendületét.
wagabund
@namihami: bocsánat, de felröhögtem...pedig ebben a témában ez igen illetlen cselekedet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.