Donald Trump amerikai elnök hivatalosan is betiltotta a transzneműek alkalmazását a haderőnél.

Az elnök pénteken délután írta alá azt a memorandumot, amelyben utasítja a védelmi minisztériumot, hogy a továbbiakban ne vegyen fel a hadseregbe jelentkező transzneműeket.

Trump ezzel hivatalossá tette a múlt hónapban csak Twitter-bejegyzésben jelzett szándékát, miszerint valamennyi haderőnemnél ismét betiltja a transzneműek katonai szolgálatát. Utasítása azonban csak az újonnan jelentkezőkre vonatkozik. Az elnöki utasítás kitér arra is, hogy a Pentagon (védelmi minisztérium) a továbbiakban nem fizetheti a nemváltoztatással járó műtéti és egyéb orvosi költségeket. Ez alól a már megkezdett "folyamatok" finanszírozása kivétel. Donald Trump ugyanakkor felkérte James Mattis védelmi minisztert és a belbiztonsági minisztériumot arra, hogy mérje fel a fegyveres erőknél már szolgálatot teljesítő transzneműek teljesítményét, hatékonyságukat, vizsgálja meg jelenlétük hatását a katonai egységek kohéziójára és tekintsen át "minden lényeges elemet".

A dokumentumból nem derül ki, hogy a már szolgálatot teljesítő transzneműeknek idővel el kell-e majd hagyniuk a hadsereget, de a CBS televízió – a Fehér Ház egyik, neve elhallgatását kérő tisztségviselőjére hivatkozva – arról adott hírt, hogy a kormányzat visszatér a 2016 előtti gyakorlathoz, amikor transzneműek nem szolgálhattak a hadseregben.

(MTI)

(Címlapi kép: pixabay.com CCO)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Peller Anikó
@karma: nem dobja ki őket. Csak a továbbiakban nem kér a szolgálataikból.

Teljesen félreérted a helyzetet, mert elsősorban az agyban dől el kinek képzeli magát a beteg, a kromoszómaeltérésektől függetlenül. Önértékelési betegség.

Nemi kromoszóma eltérések:
tripla X = kicsit butább nő, nem transznemű
XXY = Klineferter szindrómás fiúk, a legkisebb gondjuk a transzneműség
XYY = kicsit butább fiúk
X = Turner szindrómás lányok, több kevesebb x hiányzik, infantilis fejlődés, van elég baja.
fragilis-X = betegség, nem transznemű problémákkal küzdenek
Csizmás Kond
..transznemű márpedig nincs...
Az a valaki akinek az Isten csak képzeletben adta meg és nem természetben a sokneműséget az beteg. Az ilyen még a meglévő és működő nemiszervét sem tudja megfelelően használni.
wagabund
..."a kormányzat visszatér a 2016 előtti gyakorlathoz, amikor transzneműek nem szolgálhattak a hadseregben."...
(MTI)

helyes. itt nálunk mi a helyzet?
karma1
@Peller Anikó: Bocsika, de ezt meg elemesztgetem egy darabig: mi az, hogy nem dobja ki oket, de nem ker a szolgalatukbol???
Majd csak megemesztem,...:o))))
Nalunk a suliban felettem jart egy lany, aki fius volt, olyan sportokat is jatszott, de lanyneve volt (akkoriban meg nem nagyon foglalkoztunk ilyen dolgokkal).
Soha nem volt nekunk vele problemank, teljesen harmonikusan elte meg az eletet, legalabbis 18 eves koraig...Voltak lany es fiubaratai egyforman...
Peller Anikó
@karma1: ezt úgy értem ahogy írták, a mostani, már szolgálatban lévőket nem érinti a változtatás. A későbbiekben válogatnak az új belépők esetén.
karma1
@Peller Anikó: Igazad va n, figyelmetlenul olvastam, na nmajd ezutan...:o)))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.