A 31 éves P. Ilona egyetlen értékelhető húzása az volt, hogy nem védekezés nélkül szexelt.

Valószínűleg kitoloncolják az Amerikai Egyesült Államokból azt a magyar nőt, akit prostitúció miatt ítéltek el, miután meztelenül találtak rá egy drograzzia során egy stevensville-i ingatlanban – írja a Stardem.com beszámolója alapján a 24.hu.

Nem kereshetett rosszul

80 óvszer volt a drograzzián lebukott meztelen magyar prostituáltnál, kitoloncolják

A  31 éves P. Ilonát augusztus 31-én ítélte el a bíróság, a drograzziára két nappal korábban, augusztus 29-én került sor egy férfi, John Oday lakcímén. A nőre a helyszínen a földön heverve, meztelenül találtak rá, de előkerült az útlevele, vízuma, valamint hétezer dollárnyi – átszámítva 1,8 millió forintnyi – készpénz és 80 elhasználatlan óvszer is. A jelentések szerint egyik fél sem tudta elmagyarázni, hogyan találkoztak.

De legalább biztonságosan szexelt

P. Ilona telefonját lefoglalták, a készülékből kiderült, hogy több escort oldalon is hirdette magát a saját fotóival. Bizonyíték volt ellene egy használt óvszer is, ami közvetlenül mellette hevert. Az is kiderült, hogy Oday 750 dollárt – közel kétszázezer forintot – fizetett P. Ilonának a szolgáltatásaiért két órára.

A magyar nőt  augusztus 31-én ítélték el, az ügyet azért is gyorsították fel, hogy mielőbb deportálhassák őt Magyarországra. Valószínűleg soha nem térhet majd vissza Amerikába.

Fotó: illusztráció, Pixabay / Klaus Hausmann CC0

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

peterkelemen
Megdolgozott a pénzéért nem úgy, mint Orbánék.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
wagabund
vállalkozó volt, abból is a (majdnem)legjobb...de ott ezt nem értékelték. na, majd itt megbecsüljük
peterkelemen
Megdolgozott a pénzéért nem úgy, mint Orbánék.
Fradigege
Szép kis luvnya lehet. Büszke lehet rá az ország.
nezelodo
Na most már legalább heten nem utazhatnak kis hazánkból a jenki országba. Ja a pacis újságírót nem számoltam. Na egy igazi prosti a politika prostik között...
volvós
...majd lecsap rá a vén köcsög andyvajna impotens fideszes patkány...
Jól fog mutatni a" háztartásban " a timike mellett kicsit besegít az orálisban
Veleda
Jól bírta a megdolgozásokat ez a nő. Volt nála 80 óvszer. Kiterjedt pacientúrája lehetett, van egy naív kérdésem: a bevétele alapján fizetett nyugdíj járulékot, adót és társ. bizt illetéket?
Gyuri Géderről
"Bakondi: a migránsok túlnyomó része okmány nélkül érkezik a határra"
Bakondi úr! Ennek a migránsnak lesz okmánya, még bírósági végzése is.
kukac50
Magyar megélhetési migráns,Neki nem kell sokáig várni,hogy elintézzék a papírjait.
PUMPED
"Valószínűleg soha nem térhet majd vissza Amerikába..."

Trump majd amnesztiát gyakorol!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.