Néhány évvel ezelőtt még háromszáz családnak adott otthont, ma viszont inkább egy háború sújtotta övezetre emlékeztet. Ha szellemvárosokról hallunk, akkor jó eséllyel egy gazdasági okból – így például az óriási bányák kimerülése, a gyárak bezárása, vagy épp egy pémzügyi válság miatt – elhagyott településre gondolunk, amit a természet szép lassan visszafoglal magának. Vannak azonban esetek, mikor nem egy hasonló folyamat, hanem egy természeti katasztrófának, vagy emberi mulasztásnak betudhatóan válik néptelenné egy település. A Görögország közepén fekvő Ropoto mindkét okot kimeríti, hiszen a hatvanas évek derekán a föld egyszer csak repedezni kezdett, egy esetleges földcsuszamlás lehetőségét előrevetítve. A hatóságokat és a lakókat ez azonban nem igazán hatotta meg, így a következő ötven évben is nyugodt szívvel osztották az építési engedélyeket, a nyugalomra vágyó családok legifjabb generációi pedig sorra építették itt a házaikat. Öt évvel ezelőtt, 2012. április 12-én azonban...

Forrás: 24.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.