Eképzelhető, hogy halálra ítélnek egy német tinédzsert, aki hozzáment az Iszlám Állam egyik katonájához – írja az Independent.

A 16 éves Linda Wenzel sorsáról a bíróság dönt – jelentette ki Haider al-Abadi  iraki miniszterelnök.

Wenzel azután szökött meg kelet-németországi otthonából, hogy az interneten felvette a kapcsolatot az iszlamistákkal. Feltehetően egy évet töltött el az Iszlám Államnál, Moszulban hozzáment egy dzsihadistához, akit nem sokkal később megöltek.

Kivégezhetik az Iszlám Államhoz csatlakozó német tinilányt

A lány jelenleg egy bagdadi börtönben van előzetes letartóztatásban, hogyha halálra ítélik, akasztással végeznek majd vele. Németországban tettéért egytől tíz évig terjedő börtönbüntetést kaphatott volna.

A német külügyminisztérium azon dolgozik, hogy a tinédzsert másik három Irakban fogva tartott nővel együtt hazaszállítsák, de nincs kiadatási egyezmény a két állam között.

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

elnyomott
Nem vagyok éppenséggel halálos ítélet párti, de terroristákat igencsak ki kell végezni.
Még ha tizenhat éves is.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@cikicakk55: Igazad van de én az ,,elmeroggyantat,, nem erre a csajra értem, hanem arra ha az lenne még érthető is volna a cselekedete ...
Nekem 16 éves koromban halt meg az Anyám, mégse lettem terrorista, igaz akkor más kor volt ..
Ezek a fiatalok nem tudnak mit kezdeni az életükkel, mondjuk az iszlámozás helyet pl. lehetne TANULNI, képezni magát !!
De gondolom köztük az számít ,,menőnek aki ilyet csinál,, hát ezért nem sajnálom, 16 éves koromban hoztam egy döntést, hogy bár kikosaraztak a Kandóról mégis elfogom végezni, ez volt a célom, és végre is hajtottam, na ez a különbség, és még hányan megtették azt, hogy amit kitűztek maguk elé végrehajtották !!!
Végül is én csak ezért nem tudom sajnálni a lányt, de azt megkérdezném, hol a bánatban voltak a kedves szülei !!! Én keményen de igazságosan neveltem a 4 gyermekemet, 3 fiú, egy lány ők is próbálkoztak, de nem engedtem, volt mikor a középső fiam 3 hónapig nem mehetett diszkóba, vagy a legfiatalabb mikor 12 nap múlva töltötte a 18. nem mehetett szilveszteri bálba, mert elszólta magát, hogy verekedni akartak ott, tudod mit mondott a fiam ,,elköltözik,, én meg rendben jan. 11 betöltöd a 18. segítek csomagolni, és nem ment bálba dúl,fúlt de nem szurkálták meg mert az egy olyan község volt / Csévharaszt/, hogy az idegenek vagy futottak, vagy a mentő vitte őket !!! Lehet túlságosan kemény voltam, de mindnek 2 szakmája van, és felnőtt !!! A lánynál meg mindig érte mentem ha buli volt a gimibe, vagy a főiskolán, a megbeszélt időben ott voltam és hazavittem !!!
Szóval ezeket hiányolom én ebben az esetben is !!!
Elnézést, hogy ilyen bő lére vettem de csak így érthető az álláspontom ...
cikicakk55
@papa.49: Jó,hogy ilyen bőven írtál,mert én értelek,hisz sok hsz- ból elég jól megismertem az értékrendedet. Nekem saját tapasztolatom van az idők és a fiatalok változásáról. Majd 20 év van a két fiam születése közt. 1977- ben született az idősebbik. Őt még tudtuk befolyásolni. Volt tekintélyünk és az óvoában,iskolában anyagilag és felfogásban is elég egyformák voltak a szülők és a gyerekek. Vidék és Városfejlesztesi mernök lett. A fiatalabb 1996- ban született. Ott már előkerültek. a szülők anyagi helyzetének az előnyei,hátrányai. Előny volt,hogy a gazdag gyereknek sok barátja volt,hátrány,hogy mind ez érdekbarátság volt. A naív gazdag gyerek elhitte,hogy ő népszerű, a azegény gyerekek mwgtanulták,hogy képmutatással jobban járnak mint őszinteséggel. Mivel a kicsi 9 vetélés után született 42 éves koromban, Ő sokkal jobban el volt kényeztetve. Kevés dologra monstuk,hog,NEM. 14 éves volt mikor azembesülnie kellett azzal,hogy az addig aem fényűző életünk,kifejwzetten a szegénysegbe ment át.
cikicakk55
@papa.49: Folyt: Azt hittem a fiam nehezebben fogja feldolgozni,hogy vége a strandra járásnak,a foci edzéseknek,az osztálykirándulásoknak,mozinak,stb. Öltözködés a duriból. Cipő,kabát,1 db nadrág 1 váltás. Csalódtam kellemesen,még ő vígasztalt bennünket Azt viszont észre vettem,hogy a barátaival evész más hangnemben beszél,mint velunk.Kötőszó volt a b..meg,köcsög, hígagyú, bunkó, stb A jó nem jó volt,hanem zsír,király, mehet, gigalájk,stb Ha megkérdeztem ez miért jó ez a közönseges magatartás,azt mondta,hogy aki nem így beszél az köcsög és anyuci tömi pénzzel. Azok magányosak,mert nem képesek beilleszkedni. Hogy mi köze ennek a cikk témájához? Talán pont wz a magányos élet viszi ezeket a gyerekeket a valakikhez tartozáshoz. Nem néztek utána hova,csak azt látták,hogy közösség . szülei hajtották a pénzt,nem volt idő a gyerekkel beszélgetni. Attól,hogy a fiatalabb gyerekem nem volt olyan szoros gyeplőn,még is szakképzett ápoló lett,jövőre diplomazik. Elnézést az offért,de talán a miért kiderült belőle.
papa.49
@cikicakk55: Örülök neki, hogy a kisebbik fiad is ember lett, és eltudta kerülni a buktatókat...
Minden gyermeknek más a kulcs, az biztos, de ami mindnél fontos az odafigyelés a szülők részéről, na ennél a lánynál pont ez hiányzott, meg egy kis szigor...Meg még egy, hogy legyen a gyermeknek célja, amiért megtud küzdeni, talán ez a legfontosabb...
Az kevésbé fontos hogy hány nadrágja van, de az legyen tiszta, nem szakadt, koszos, aki így nő fel jobban fogja megbecsülni azt amije van...
Üdvözlettel papa49.
cikicakk55
@papa.49: Köszönöm szépen! nagyon jól esett,hogy így látod a helyzetünket.Igen,a lánnyal többet kellett volna beszélgetni a szülőknek.A pénzen nem lehet egy gyerek életcélját megvenni. nekem szerencsém volt,mert a kisebbik fiam már egész kicsi( 2 éves) korában sokat volt benn nálam a kórházban.nem volt nagymama, bölcsi és ovi szünetben nem tudtam kire bízni. Szeretett ott lenni,bár ez elég szabálytalan volt,de a főnököm megértette,hogy nem tehetek mást.Már akkor is érdekelte az egészségügy.Elszórakoztatta az idős embereket,játék orvosi táskájával járta a kórtermeket és hallgatta a szívüket,vért vett tőlük,stb. Elfekvő osztályon dolgoztam( ma rehabilitációsnak hívják,mert így kíméletesebben hangzik) a betegeknek kifejezetten jót tett a gyerek jelenléte.Fertőző betegeink nem voltak és megbeszéltem vele,hogy semmihez nem nyúlhat.Szerintem nála már akkor eldőlt,hogy egészségügyi pályára megy.neki nem a Piroska és a farkas volt az esti mese,hanem a betegekről kellett beszélni. Kedvenc filmje a " Ni csak ki beszél" és az óvodában egész kiselőadásokat tartott a spermiumokról és a petesejtekről.na de tényleg nem offolok tovább.Szerintem a Németeknél és a többi országban ahol sok a migráns,vagy menekült,ott az iskoláknak is foglalkoznia kéne ezekkel a dolgokkal.Filmvetítésekkel egybekötött előadásokat kéne tartani a muzulmán vallás fanatikus oldaláról.Meg kell velük értetni,hogy bár nem mind elvakult iszlamista,de az a legjobb ha elkerülik őket. Talán kevesebb lesz az erőszak és az ilyen helyzet mint amiben ez a kislány is van. Üdv,további szép napot!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.