Nyáron 24 százalékpontot zuhant Emmanuel Macron francia köztársasági elnök népszerűsége, ám mostanra már 45 százalékponton áll.

Javult szeptemberben Emmanuel Macron megítélése: a nyári 24 százalékpontos zuhanás után az elmúlt hetekben öt százalékpontot javult a francia államfő tetszési mutatója, s jelenleg 45 százalékon áll – derül ki az Ifop közvélemény-kutatóintézet felméréséből, amelyet vasárnap ismertetett a Le Journal du Dimanche (JDD) című hetilap.

A szeptember 15. és 23. között 1989 nagykorú francia megkérdezésével készült reprezentatív közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 39 százaléka "inkább elégedett" (+ 3 százalék) a köztársasági elnökkel, s 6 százaléka "nagyon elégedett" (+2 százalék).

Az elégedetlenek aránya a korábban mért 57-ről 53 százalékra csökkent, közülük 33 százalék (-4 százalék) mondta magát "inkább elégedetlennek" és 20 százalék "nagyon elégedetlennek".

A köztársasági elnök megítélése elsősorban a nyugdíjasok, a munkások, valamint a jobboldali és a centrista szavazók táborában javult.

Emmanuel Macron tevékenységével a franciák többsége továbbra is elégedetlen, de elődeivel ellentétben neki sikerült megállítania a népszerűségvesztést, és megfordítania a tendenciát – idézte a JDD a kutatást vezető Frédéric Dabit.

Nicolas Sarkozynek (2007-2012) és Francois Hollande-nak (2012-2017) is a megválasztását követő szeptemberben alacsonyabb volt a tetszési mutatója, mint a májusi hivatalba lépéskor, miután "az évadkezdés általában nehéz időszak a végrehajtó hatalomnak" az Ifop szerint.

Növekedni kezdett Macron népszerűsége

Fotó: Facebook/Emmanuel Macron

Sarkozy népszerűsége a megválasztását követő 65-ről 61 százalékra csökkent, Hollande-é pedig 61-ről 43 százalékra esett vissza.

A felmérésben megkérdezettek szerint azzal magyarázható Macron megítélésnek javulása, hogy eltökélt és határozott a munkajogi reformot ellenzőkkel szemben. Ez annak is a jele, hogy a tiltakozásokat szervező szakszervezetek és a radikális baloldal egyelőre nem győzte meg a közvéleményt a fenntartásai megalapozottságáról. A válaszolók azt is értékelték, hogy az államfő "betartja az ígéreteit", "nem enged az utcának" és "azt teszi, amit mond, és azt gyorsan csinálja".

(MTI)

(Címlapi kép: Facebook/Emmanuel Macron)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
A látványosan szétcsúszott fejű és lelkű dakota fővezér, az idétlen öltönyével, a szotyolával
telepakolt zsebére dugott kezével illemtanból oktatja a megválasztott francia elnököt. A morál és az erkölcs felkent őreként hivatkozik az európai szokásjogra, amelytől ő még saját bevallása
szerint is – a maga félázsiai habitusával – fényévekre kereng az űrben. Európa és Brüsszel
megállításának életbevágó fontosságát az európai és brüsszeli emberek pénzéből dübörögtető, Európát minden megszólalásában köpködő, hibáztató, lesajnáló, elmarasztaló, lenéző, mintegy kívülállóként pellengérre állító szent küldetéstudat érvként hozza fel ebben a verbális izmozásban, hogy bírálója tapasztalatlan/fiatal, ezért majd megjön az esze, nem kell vele foglalkozni. Remélhetőleg Macron véresen komolyan gondolja az Európai Unió megreformálását, aminek szerves része az is – az önkritikus, azonnali helyzetelemzés mellett – hogy amit egy ideje körülírva, becsomagolva lebegtetnek, azt meg is lépik. Hogy vagy leültetik a seggükre Putyin európai sakkfiguráit, vagy kertelés és hablatyolás nélkül elérik, hogy Európa hatékony, cselekvőképes egységként lépjen fel azokkal a veszélyekkel szemben, amelyekre csak közös válaszok adhatók, vagy hagyják tovább garázdálkodni és hazudozni az európai szélsőségeket lángra lobbantó, Orbánhoz hasonló megélhetési populistákat. Akik mindig mások háta mögé bújva igyekeznek saját felelősségrevonásukat megúszni, de akik mindig a legnagyobb pofával hivatkoznak a szuverenitásukra, amikor saját korrupt hatalmukról van szó.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.