Az első exit pollok szerint az Angela Merkel kancellár vezette CDU/CSU nyerte a német szövetségi parlamenti választást, a szociáldemokraták történelmi mélypontra süllyedtek. Harmadik erőként gy szélsőjobbos párt juthat be a Bundestagba.

Ugyan az első exit pollok szerint az Angela Merkel által vezetett CDU/CSU nyerte a szövetségi parlamenti választást, úgy tűnik, a négy évvel ezelőtti eredményükhöz képest rosszul teljesítettek. A szocdemeknek sem sikerült jól szerepelni, harmadik erőként a második világháború óta először egy szélsőjobbos párt, az AfD kerülhet be a Bundestagba.

Merkelék nyertek, de sokkal rosszabbul szerepeltek, mint négy éve

Az Angela Merkel kancellár vezette CDU/CSU jobbközép pártszövetség kapta a legtöbb szavazatot a vasárnapi németországi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson a szavazókörökből kilépő választók megkérdezésén alapuló felmérések (exit poll) urnazárás után közzétett eredménye szerint.

Merkel pártszövetsége nyert, de nem örülhetnek annyira – a szélsőjobb is bejutott a Bundestagba

Fotó: MTI/AP/Matthias Schrader

Az ARD és a ZDF országos köztelevíziók megbízásából végzett kutatások alapján a CDU/CSU a szavazatok 32,5-33,5 százalékát szerezte meg, támogatottsága csökkent a négy évvel korábbi 41,5 százalékhoz képest.

Történelmi mélyponton a Szociáldemokrata Párt – ellenzékbe vonulnak

Történelmi mélypontra süllyedt a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) támogatottsága a vasárnapi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson a szavazókörökből kilépő választók megkérdezésén alapuló felmérések (exit poll) urnazárás után közzétett eredménye szerint.

Az ARD és a ZDF országos köztelevíziók megbízásából végzett kutatások alapján az SPD a szavazatok 20-21 százalékát szerezte meg, eddigi leggyengébb eredménye a 2009-es 23 százalék volt.

Manuela Schwesig elnökhelyettes bejelentette, hogy a szociáldemokraták ellenzékbe vonulnak az MTI híre szerint. A Bundestag-frakció eddigi vezetőjével Thomas Oppermann-nal közösen adott sajtónyilatkozatban mindketten hangsúlyozták, hogy továbbra is Martin Schulz pártelnöknek kell vezetnie a pártot. "Együtt győzünk, együtt veszítünk" – hangoztatta Oppermann.

Szélsőjobbos párt a harmadik erő

A Spiegel cikke szerint harmadik erőként a szélsőjobbos Alternative für Deutschland (AfD) futhat be, a jobboldali liberális FPD pedig négy év kihagyás után visszakerülhet a szövetségi parlamentbe.

Az exit pollok alapján a kisebb pártok mind erősödtek, és az új Bundestagban az eddigi öt helyett hét párt szerez képvsieletet.

Az eddigi ellenzéki pártok közül a Zöldek szerepeltek jobban, támogatottságuk a 2013-ban szerzett 8,4 százalékról 9,2-9,4 százalékra emelkedett.

Az SPD-től balra álló Baloldal (Die Linke) a négy évvel ezelőtti 8,6 százalék után a szavazatok 8,9 százalékát gyűjtötte össze.

A CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) 13,2-13,4 százalékos eredménnyel debütál a szövetségi parlamentben.

Alexander Gauland, a párt kampányát vezető egyik úgynevezett csúcsjelölt azt mondta, hogy Bundestag-pártként "hajtóvadászatot" indítanak Angela Merkel ellen, és "vissza fogják szerezni az országot" a németeknek.

A 2013-ban kiesett piacpárti, jobboldali Szabad Demokrata Párt (FDP) 10,1-10,5 százalékkal jut vissza a Bundestagba.

CDU/CSU: 32,5-33,5 százalék (2013: 41,5 %)

SPD: 20-21 százalék (25,7 %)

AfD: 13-13,5 százalék (4,7%)

FDP: 10-10,5 (4,8 %)

Linke: 9 százalék (8,6%)

Grüne: 9-9,5 százalék (8,4%)

A "Jamaika-koalíció" a legvalószínűbb jelenleg

Az elemzők máris arról beszélnek a Spiegel cikke szerint, hogy a legvalószínűbb koalíciós forgatókönyv az úgynevezett Jamaika-koalíció lesz: ez a CDU/CSU pártszövetségből (fekete a színük), az FPD (sárga) és a Zöldek/Grüne (zöld) pártokból áll össze. 

Az AfD bejutása miatt nem felhőtlen semelyik pártban sem az öröm, a CDU/CSU egyik politikusa nagyon szomorúnak nevezte az eredményt, egy másik, a die Linke (a Baloldal) politikusa pedig arról beszélt, a rasszizmusnak nincs helye a Bundestagban. 

Münchenben lehetett a legnagyobb a részvétel

A The Local német kiadásának cikke szerint a bajorországi Münchenben a választásra jogosultak 89,3 százaléka szavazott le este 5 körülre. 

Ugyanakkor az MTI híre szerint Horst Seehofer csak Bajorországban induló CSU (Keresztényszociális Unió, a Merkel vezette CDU-val van pártszövetségben)  pártja a Bayerische Rundfunk (BR) tartományi közszolgálati televízió adatai szerint a szavazatok 38,5 százalékára számíthat, ami a párt történetének legrosszabb eredménye.

(MTI, Spiegel, The Local)

(Címlapi kép: MTI/AP/DPA/Federico Gambarini)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
A szélsőjobb mellett is van élet. Mi már csak tudjuk.
1magyar
A szélsőjobb erősödése mindig az emberek kizsigerelése és hülyére vétele után történik meg.
simmering73
A szélsőjobb mellett is van élet. Mi már csak tudjuk.
Kookas
@simmering73: de az az élet nagyonszar.
kokopelli
@Kookas: Szét fogják egymást szedni,mert a választók hamar rájönnek,hogy a
nyugati részről jövő ill. ott karriert csináló simlisek a volt DDR-polgárokat,úgy ß@r-
ják le ahogy vannak, ..nem először,de nem is utoljára! Az első schefin már lapáton a
Frauke Petri, az újabbak pl. a született "Beatrix von Stoch ,Oldenburg és Lübeck He-
rcegnője", Björn Höcke a názi,és a többi simlis is mind a jólétben tanult és dolgozott,
de most mind népközeli lett ! "A remény hal meg a béka" :--)
Jozefina
Na most már mindenki megnyogodhat!!! Sok változás nem történt. A fő irányvonal maradni fog az biztos. Merkel nem kis pályás politikus. Lazán le fogja kezelni a hőzöngő szélső jobbot!!!
Macron népszerűsége is erősödik. Előbb-utóbb beíndítják az EU rakétákat.
www.bundestagswahl2017.bayern.de/
bajorországi Münchenben a választásra jogosultak 89,3 százaléka szavazott le este 5 körülre."
Ez azért nem semmi részvételi százalék.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.