A Migration Aid Esztergályhorvátiban még nem gondolta, hogy előre szólnia kellene a faluban, hogy menekülteket hoznának oda nyaralni. Őcsényben már igen, de itt az események megelőzték őket. Nemcsak vonalas kormánypárti megszólalók vetették fel az őcsényi botrány után, hogy a Migration Aid nevű menekültsegítő szervezetnek az ellenérzések csillapítása végett talán érdemes lett volna felkészítenie a kiszemelt települések lakóit arra, hogy oda pár napra menekültek fognak érkezni. (Fontos, hogy egyik botrány helyszínére sem illegálisan Magyaroszágra érkezett menekülteket, hanem olyan embereket vittek volna el pihenni, akik már átestek a magyar hivatalok eljárásain és megkapták a menekültstátuszt és az ezzel járó tartózkodási engedélyt, vagyis teljesen törvényesen vannak az országban, ahol oda mehetnek és ott szállhatnak meg, ahol a kedvük tartja.) Éppen ezért megkerestem a Migration Aid-et és megkérdeztem tőlük, hogy milyen előzetes terepmunkát végeztek a kiszemelt településeken,...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
@durbincs: Neked meg egy szaros segg jár!!! Oszt addig csöndbe leszel míg nyalod!!!
RonaGyuri
ennyire retardáltak, hogy még azt sem tudják, hogy az emberek megteszik, amire uszítják őket?
Nessy
Talán meg kellene magyarázni a zembereknek, hogy vannak a menekülők, ki igazolvánnyal, ki anélkül. Vannak a menekült státuszért folyamodók.És vannak, akik megkapják a menekült státuszt! Attól kezdve teljesen hivatalosan, legálisan tartózkodnak az adott országban.
Azért kiváncsi lennék, ha valakinek leég a háza itthon, és minden ott vész, csak az élete marad meg egy szál valamiben. Annak lesz másnap igazolványa? Hova kap lakcím kártyát? Ahol viszont az egész várost szét lövik, ott honnan szerezzen papírokat? Az hogy akadnak, akik eldobják a meglévőt is, nem jellemző. Pláne nem a gyermekekre!
Viszont remek előadásokat hallunk a keresztényi szeretetről, a segítségnyújtásról, a Biblia tanításairól az ATV-ben is, mióta a HIT gyülekezete betette oda kezét - lábát!
Na, ennyit a valóságról!
division
@Nessy: A Gazsi gyereknek is van engedélye hogy ebben az országban lakhasson, mégsem szeretném ha a szomszédom lenne:-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.