Hárman is bejelentkeztek a pozícióra. Az EU több vezető személyisége is elkötelezte magát a közösség megmentése és megerősítése mellett - összefogás helyett azonban lehet, hogy széthúzás lesz a végeredmény, ha nem sikerül megegyezniük, ki vezesse a reformhadjáratot és az újjászülető uniót. Ugyanis hárman is vágynak a főszerepre. Néhány nap leforgása alatt Jean-Claude Juncker, Emmanuel Macron és Donald Tusk is felvázolta terveit, amelyekkel megmentenék a belső válságokkal küzdő EU-t. A három terv azonban nem fedi teljesen egymást, részben azért sem, mert mindhárom politikus magát helyezte a megmentő hadjárat élére - írja az Express. EZT IS AJÁNLJUK: Az Európai Bizottság elnöke nyitotta a sort: Juncker megreformálná a választási rendszert, EU-hadsereget állítana fel, és kiterjesztené az eurózónát és a Schengeni-övezetet. Macron előbb Párizsban mutatta be menekültügyi ügynökséget, hadsereget, adókat, közös személyi igazolványt is tartalmazó terveit, majd Tallinnban már...

Forrás: faktor.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
@CsipkeRózsa: Szerintem bizzák Orbánra! Pár év alatt ellopja még a Maneken Pist is a magas házfalról Brüsszelben. Garancsi átépíti a Pisai Ferde tornyot, Lőrinc barát meg megveszi a Balaton mellé az Adriát.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.