Az amerikai külügyminisztériumot mélységesen aggasztja, hogy az ankarai amerikai nagykövetség két helyi munkatársát őrizetbe vették és kihallgatták – mondta el Heather Nauert amerikai külügyi szóvivő kedden este.

Nauert leszögezte: az amerikai kormányzat "nagyon csalódott", hogy az amerikai konzulátus két helyi munkatársát őrizetbe vették és megerősítette azt is, hogy a török hatóságok a hétvégén az amerikai képviselet egy harmadik munkatársát is kihallgatták, bár nem vették őrizetbe.

A külügyi szóvivő hangsúlyozta: a helyzet rendezésének első lépéseként Törökországnak lehetővé kell tennie, hogy az őrizetben lévő munkatársak felvehessék a kapcsolatot az ügyvédeikkel.

Heather Nauert határozottan visszautasította Recep Tayyip Erdogan török államfő azon vádjait, melyek szerint az amerikai külképviseletekre "ügynökök" szivárogtak be, valamint az éppen távozni készülő nagykövet, John Bass "önhatalmúlag" cselekedett volna a vízumkiadások felfüggesztésekor. A washingtoni külügyminisztérium kiállt a nagykövet mellett. "A mi nagyköveteink nem szoktak önhatalmúlag cselekedni, szoros az egyeztetés a külügyminisztériummal és a Fehér Házzal" – szögezte le a szóvivő.

A múlt héten a török hatóságok letartóztatták az amerikai külképviselet két helyi alkalmazottját. Kémkedéssel, a kormány megdöntésére irányuló szervezkedéssel és azzal vádolták meg őket, hogy az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő Fethullah Gülen hitszónok hálózatának hívei. Az első munkatárs letartóztatása után John Bass nagykövet felfüggesztette a vízumok kiadását török állampolgároknak, amire Törökország washingtoni nagykövetsége szintén a vízumkiadás felfüggesztésével válaszolt.

Az amerikai sajtóban megjelent információk szerint Rex Tillerson, az amerikai diplomácia irányítója a hétvégén telefonon felhívta Mevlüt Cavusoglu török külügyminisztert, és Tom Shannon külügyminiszter-helyettes is egyeztetett török kollégájával.

Erdogan egyébként kedden Belgrádban tárgyalva fejtette ki, hogy szerinte "ügynökök" dolgoznak a törökországi amerikai képviseleteken. "Egyetlen állam sem engedi meg, hogy belső rendjére ilyen kémek fenyegetést jelentsenek" – szögezte le a török elnök.

Elemzők rámutatnak, hogy a vita alaposan megrontja a két NATO-szövetséges amúgy is törékeny viszonyát. A viszonyt terheli a szíriai konfliktus, Washington vonakodása Gülen kiadatási ügyében, valamint a washingtoni török nagykövetségnél történt tavaszi incidens, amikor is a török elnök testőrei tüntetőket bántalmaztak.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Tillerson, javaslom, keresd meg a gunarnyakut, aki kepes 2 perc alatt mindenkit kirugni maga korul, es persze kivaloan ert szot egy masik diktatorral, erdogannal...Latod, mi meg tudtuk szakita ni meg Hollandiaval is a diplomaciai kapcsolatunkat, pedig mindketten a zunijoban vagyunk, nincs haboru koztunk, es mi megis tudunk utalni barkit is.
Ti meg tanulhattok egy csomot tolunk gyulolkodesbol...:o)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.