A tárlatot a heves kritikák miatt be kellett zárni. A szervező érti a panaszokat, de szerinte semmi sértő nincs abban, ha embereket állatokhoz hasonlítunk. Egy kínai múzeum kiállításán afrikai emberek és vadállatok képei szerepeltek együtt. A párba állított fotók a hasonlóságot igyekeztek hangsúlyozni, mert szerintük „a szíved határozza meg, hogyan nézel ki.” A tárlat nagy felháborodást keltett, a Hubei Provincial Museum a tiltakozások és petíciók hatására kénytelen volt levenni a falról a múlt hónapban bemutatott rasszita képeket. A felvételeken többek között idős afrikai férfiakat majmokhoz, kisgyerekeket pedig gorillákhoz hasonlítanak. A This is Africa című kiállítás szervezője a tárlat bezárása után azt mondta, teljesen megérti a panaszokat, de igyekezett megmagyarázni a helyzetet. „A kiállítás főleg kínai közönségnek szól, és a kínai emberek számára kicsit sem sértő embereket állatokhoz hasonlítani.” Wang Yuejun további érvei között szerepelt még az is, hogy a kínaiak...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.