Három római kori hajó roncsaira bukkantak régészek Egyiptom partjainál, Alexandria közelében. A több mint kétezer éves roncsokat egyiptomi régészek találták meg, együttműködve a víz alatti régészet európai intézetének szakembereivel – jelentette be Musztafa Vaziri, az egyiptomi régészeti tanács vezetője. A régészek rábukkantak egy fáraókori Ozirisz istennek felajánlott áldozati vitorlás maradványaira is Alexandria kikötőjének keleti részén. A hajóroncsok közelében találtak egy kristály mellszobrot és három arany pénzérmét, utóbbiak Augustus római császár uralkodása idején készültek. Oszama al-Nahasz, a víz alatti régészeti osztály vezetője elmondta, hogy Alexandria keleti kikötőjének mélye még sok feltáratlan kincset rejt, és bizonyítékokat találtak egy negyedik római kori hajóroncs létére is, amelyet a 2018-as régészeti szezonban fognak feltárni.
Ókori kincsekre bukkantak egy elsüllyedt hajóban
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Udvaros Dorottya elmondta, milyen most a viszonya Vidnyánszky Attilával, és cseppet sem akart kertelni
- Szívszorító, mit küld ajándékba Károly a kis Archie-nak: az uralkodó nem mindennapi dologgal lepi meg unokáját...
- Kisorsolták a főpolgármester-jelöltek szavazólapi sorrendjét
- Több építőmunkás a romok alatt rekedt, videón a borzalmas baleset
Itthon
- 2024. May 6., 23:27
Oda a Műegyetemnek – Már az alapvető működésre sincs pénz
Itthon
- 2024. May 6., 21:05
Döbbenetes! Megszökött a 13 éves lány a gyermekotthonból – Befogadói prostituáltként dolgoztatták
Itthon
- 2024. May 6., 20:20
Szentkirályi Alexandra árnyékra vetődött – Majdnem leleplezett egy gyanús liftet
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 6., 14:32
Botrány a palotában! Károly király privát levelezése kiszivárgott, egy barátja árulta el az uralkodót
Nagyvilág
- 2024. May 6., 11:50
Kubai zsoldosokat csábítanak az orosz hadseregbe magas fizetéssel és az orosz útlevél ígéretével
Sport
- 2024. May 6., 06:56
Döbbenetes fordulat a Forma-1-ben – Erre senki sem számított Lando Norristól
Új hozzászólás