Stephen Paddock 500 embert megsebesített és 58 embert megölt, amikor tüzet nyitott egy Las Vegas-i szálloda 32. emeletéről a közelben bulizó fesztiválozókra. Aztán magával is végzett.

A tömeggyilkosok között ritka, hogy valakinek jelentős vagyona van, de Paddock esetében erről van szó: ingatlankereskedelemmel és szerencsejátékkal 5 millió dollárt szedett össze.

Lehet, hogy az áldozatok családjához kerül majd a Las Vegas-i tömeggyilkos millós vagyona

A New York Times most arról ír, hogy az áldozatok egy részét képező ügyvédek megpróbálják ezt a vagyont közvetlenül az elhunytak hozzátartozóihoz, illetve a sérültekhez eljuttatni. Számos kártérítési per indult már a fesztivál szervezői, a hotel, illetve Paddock örökösei ellen, de az ügyvédek most azon dolgoznak, hogy a bírósági eljárást megkerülve, közvetlenül pénzhez jussanak az ügyfeleik.

Paddock örököse a 89 éves anyja lenne, de az egyik testvére, Erik Paddock azt nyilatkozta a család nevében, hogy nyitottak az ilyen megoldásokra. Az viszont hosszú és bonyolult folyamat lesz, amíg megállapítják, hogy kit és milyen arányban illet a kártérítés.

Ilyenre még nem volt precedens

– nyilatkozta az egyik ügyvéd a New York Timesnak.

(444.hu)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.