Egy 21 éves gambiai migráns december 22-én mászott fel a Duca D’Aosta téren álló, Milánó városa által állított fenyőre. A csodaszépen feldíszített, kivilágított fa Milánó központi pályaudvara előtt lett kiállítva, a 21 éves gambiai bevándorló megpróbálta levenni a fa tetejét díszítő keresztet – írja olasz forrásokra hivatkozva a 888.hu. A migránst végül a hatóság erélyes fellépése állította meg, a rendőrök leszedték a fáról, majd bevitték a rendőrségre – írja az ansa.it olasz internetes hírportál lombárdiai kiadása. Amikor a rendőrök kikérdezték, hogy miért mászott a fára, csak annyit tudott mondani, hogy „a fa nem jó” és a keresztre mutogatott. A hatóság a kitoloncolás mellett döntött, ám amikor a bevándorlási hivatal azonosította a férfit, kiderült, hogy már letelepedési engedélyt kapott Brindisi megyében. Ekkor vissza akarták küldeni oda, azonban a migráns furcsán kezdett viselkedni, ezért elszállították az egyik milánói kórházba. Az incidens néhány nappal azután történt,...

Forrás: gondola.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus
olvasott vmit Giordano Brunóról és azt hitte, a csuhások már megint készülnek vmire...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
division
Nahát, és már letelepedési engedélye is volt, de érdekes...
Equus
olvasott vmit Giordano Brunóról és azt hitte, a csuhások már megint készülnek vmire...
peterkelemen
A kereszt nevében gyilkolták le a legtöbb embert a világon.
Nessy
Mi a vörös csillagot szedetjük le a sörösüvegről.
Azért a sok évszázados keresztes háborúk, erőszakos hittérítések nem igazán szerettették meg velük a keresztet.
division
@peterkelemen: Legyilkolnának ezek téged is kereszt ide vagy oda:-) Fogalmazzunk úgy hogy a vallás miatt robbannak ki főleg a háborúk (na meg a nők miatt:-)) ).
Nessy
@division: Továbbá területszerzés, kikötők, támaszpontok, ásványi kincsek, cezarománia!
namihami
Jön egy gambiai idióta és le akarja szedni a keresztet? Helytelen? IGEN.
Jön egy teljes magyar idióta államvezetés és be akarja tiltani azokat az ételosztásokat, ami egyébiránt az állam és egyházai feladata is lenne. Ez helyes?

Persze, ne feledjük, van ennek egy roppant fontos célja. Így lehet(ne) eltüntetni az utcákról azokat az éhezőket és sorbaállókat, akik -szerintük- nem is léteznek. Ez ugyanaz a módszer, amivel a munkanélkülieket és munkakeresőket már nagyjából, sikerült a statisztikából kiírtani. Úgy kell intézni, hogy ne legyenek láthatók és akkor nincsenek. Van egy állat, valami strucc nevű. Nem attól látni hasonlót? A másik oldalon beszámítja a kinn dolgozókat és a foglalkoztatottság máris üstösként száguld felfelé.
A statisztika olyan, mint a bikini: pont a lényeget takarja el.
Lepényleső
Migránsnak ilyen még nem sikerült,csak ilyen bán féléknek,aztán feltették a stadionra dísznek?
Eladott Ország
Szegény Szijjártó Péter biztosan nagyon csalódott, amiért mégsem hurcolhatja haza Franciaországból a szoborról leszerelendő kőkeresztet. Pedig ő úgy gondolta, ez Európa utolsó mentsvára. Mármint a kereszt és hogy azt a mi pénzünkön idecipeli a kormány. A hülye franciák meg nem adják. Amúgy nem azért volt bajuk a kereszttel, mert üldözik a keresztényeket, vagy külön Szijjártó Pétert. Egy 1905-ös törvény az ok, mely az egyház és az állam szétválasztásáról rendelkezik és megtiltja a vallási jelképek közterületen való elhelyezését. Az van, hogy odébb viszik pár méterrel az egész szobrot és ott magánterületen lesz, arra nem vonatkozik a törvény. De semmi gond, Németh Szilárd éppen megszentelt egyet Csepelen, lehet oda járni.
peterkelemen
A keresztény szeretetvallás nevében hozzávetőlegesen 800 millió embert gyilkoltak le.
kokopelli
@peterkelemen: Elolvasod a betett hír címét és olvasás nélkül tudod:
Külföld,merénylet,migráncs,...nem is kell tovább olvasnod! Az Orbán vagy
a Fodor scheggéből kikandikáló "megrohadt" hal adta hozzá a nevét!..annyi! ;-)
Pálinkás Pál
Szerintem nem kellett volna fárasztani magukat a zsaruknak...megvárni amíg leszedi,azután addig ütni amíg vissza nem teszi...nem okozott volna neki gondot ,mertezek olyan félmajom félék...a fáramászásban nagyon otthon vannak!!! És most lehet rasszistázni libsik!!!
quadrocopter
@durbincs: Túlszerepeled magad, gyökér!
" mehet vissza haza Tuniszba ?"
Gambiának mi köze van Tuniszhoz - gyökér?
Equus
@Pálinkás Pál: 16.13 Hitler, Sztálin (Churcsillt, Rooseveltet sem hagynám ki a sorból) együttesen nem csináltak arányaiban annyi kárt, mint a keresztény egyház az emberiségnek.
quadrocopter
@Equus: Az egyik legkegyetlenebb halál a máglyahalál, a kis szorgalmas keresztény inkvizíció, merő emberbaráti szeretetből évszázadokon keresztül alkalmazta!
quadrocopter
@durbincs: Csicska!
- Te bocskoroséknál vagy otthon!
- Te ajándékba kaptad a magyart - bár a nyelvet nem beszéled elég jól! Magyarul: sehogyan!
- Te székely-román kifejezéseket használsz, mint a "holla" !
- Te vásárolt szavazó vagy, akit trollként fizet a Lendvay utca!
- Te azért estél be az oldalra, mert ukázban kaptad a gazdidtól!
- Te nem véletlenül nem vagy képes értelmes, fűzött mondatokkal kifejezni magad!
Kimaradt volna valami?
Aki Én
@durbincs a magányos szálkás torzo: Levonom az egyértelmű konzekvenciát:

TÉGED ITT SEM KEDVELNEK :)
Aki Én
@durbincs: ...de én kedvellek :)
Rajtad keresztül közelebb kerülhetünk ,,A" hiteles és meggyőző fideszeshez :)
Nessy
A kutya mindenit! Miért kell modortalannak, személyeskedőnek lenni, ha klaviatúra akad némelyek keze ügyibe!
Durbincs! Ha ennyire nem bírod az itteni társaságot, ajánlom a fidesz honlapjait, ott végre otthon érezheted magad, ott menő ez a stílus.
Tudom, nem csak Te vagy ordenáré, de Te provokálsz!
Edzel a választásokra?
Aki Én
@durbincs: Ez már annyira tetszett, hogy kaptál egy lájkot :)
Olyan kitartóan kérdezgeted folyton, hogy válaszolok.
Herélt sem vagyok, gyerekeim is vannak, de ne keseredj el, nem ez az egyetlen oka, hogy nem leszek a tiéd.
Keress inkább valaki hozzád illőt. Keresgélj a pride-on, vagy a sekrestyésben. Annyi lehetőség van, én adjak tanácsot?
quadrocopter
@durbincs: Mit akartál kinyögni - csicska?
Csicska!
- Te bocskoroséknál vagy otthon!
- Te ajándékba kaptad a magyart - bár a nyelvet nem beszéled elég jól! Magyarul: sehogyan!
- Te székely-román kifejezéseket használsz, mint a "holla" !
- Te vásárolt szavazó vagy, akit trollként fizet a Lendvay utca!
- Te azért estél be az oldalra, mert ukázban kaptad a gazdidtól!
- Te nem véletlenül nem vagy képes értelmes, fűzött mondatokkal kifejezni magad!
Kimaradt volna valami?
1magyar
@durbincs: Nem, nekem nincs unokám - sajnos. Elfogy a netem ilyenkorra és lassú, azt meg nem szeretem.
hetöndöe
@durbincs: Próbáltál már fenyőfára felmászni hülye gyerek?DDDD
hetöndöe
@durbincs: Értékelhető válasz esetleg a fityfaszos ostobaság helyett?
hetöndöe
@durbincs: Látom téged soha nem a ténye,vagy a hazugságok édekelnek,csak a bevart végbeled helyett a szádból tudjon fröcsögni a szar.Nem baj,csak egészség legyen.DDD
desiro
durbincs meg a hírei, és a hírforrásai. Ja a hitelesség.
quadrocopter
@durbincs: Túlszerepeled magad csicska!
Mit akartál kinyögni - csicska?
Csicska!
- Te bocskoroséknál vagy otthon!
- Te ajándékba kaptad a magyart - bár a nyelvet nem beszéled elég jól! Magyarul: sehogyan!
- Te székely-román kifejezéseket használsz, mint a "holla" !
- Te vásárolt szavazó vagy, akit trollként fizet a Lendvay utca!
- Te azért estél be az oldalra, mert ukázban kaptad a gazdidtól!
- Te nem véletlenül nem vagy képes értelmes, fűzött mondatokkal kifejezni magad!
Kimaradt volna valami?
koszpeko
"írja olasz forrásokra hivatkozva a 888.hu."

durbincs által

Nincs több kérdésem.
quadrocopter
@durbincs: Mit akartál kinyögni - csicska?
Csicska!
- Te bocskoroséknál vagy otthon!
- Te ajándékba kaptad a magyart - bár a nyelvet nem beszéled elég jól! Magyarul: sehogyan!
- Te székely-román kifejezéseket használsz, mint a "holla" !
- Te vásárolt szavazó vagy, akit trollként fizet a Lendvay utca!
- Te azért estél be az oldalra, mert ukázban kaptad a gazdidtól!
- Te nem véletlenül nem vagy képes értelmes, fűzött mondatokkal kifejezni magad!
Kimaradt volna valami?
koszpeko
@durbincs: Látom likolod magad :D
Más úgy sem teszi.
De nem gond valakinek tetszik a te hsz.-od is.
Örülj baszki :D

A kérdés az volt melyik tévé mutatta az élet útját?
koszpeko
@durbincs: Gratulálok!!!
Hiteles médiát találtál :D
quadrocopter
@durbincs: Mit akartál kinyögni - csicska?
Csicska!
- Te bocskoroséknál vagy otthon!
- Te ajándékba kaptad a magyart - bár a nyelvet nem beszéled elég jól! Magyarul: sehogyan!
- Te székely-román kifejezéseket használsz, mint a "holla" !
- Te vásárolt szavazó vagy, akit trollként fizet a Lendvay utca!
- Te azért estél be az oldalra, mert ukázban kaptad a gazdidtól!
- Te nem véletlenül nem vagy képes értelmes, fűzött mondatokkal kifejezni magad!
Kimaradt volna valami?
desiro
@durbincs: Olyan sötét vagy, hogy a fekete negró is világít a szádban...
papa.49
Nem jól csinálták egy 9 milissel leszedni, oszt. jónapot !!!
two steps from hell
Én is le akarom szedni a keresztet, pedig nem vagyok migráns.
Miért?
A rövid válasz: "Miért ne?"
A hosszabb válasz: "Mert bálványimádás. Mert a kereszt nem az élet, hanem a halál szimbóluma, amin Jézus átokká (!) lett értünk (mert mindenki átkozott, aki fán függ). Most képzeld el... Ha Jézust felakasztották volna, most egy bitófa állna a keresztény egyházak templomaiban? Milyen érzést keltene benned a templomban, miközben egy bitófán függő, a huzatban lengedező fából faragott, és matrjoska szintű igényességgel kifestett bábut kellene nézned imádság közben?"
Van egy még hosszabb verzió is, de az 118 éven felülieknek nem ajánlott.
silber13
@two steps from hell: Gratula! Eddig is volt ittt a propin néhány elmebeteg, de örömmel látom hathatós segítségedet a létszám bővtésben.
two steps from hell
@silber13: Az emberek hisznek dolgokat - sokszor rosszul.
Örülnél, ha csak feleannyira lennél hülye, mint én...

(egyébként elrejtettem egy hibát a gépezetben, és még csak észre sem vetted)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.