Az újévvel jelentős adóváltozások lépnek hatályba Romániában: csökken a személyi jövedelemadó, a társadalombiztosítási járulékok fizetése áthárul az alkalmazottakra, a kormány viszont arra számít, hogy összességében nem módosulnak az adóterhek az állampolgárok és a vállalkozások számára.

A román kormány az év utolsó két hónapjában több adómódosítási intézkedést fogadott el, amelyek hatályba lépése sokáig bizonytalan volt. A vállalkozók bírálták is emiatt a kabinetet, hangoztatva, hogy kiszámíthatatlanná teszi az üzleti környezetet. Végül a kormány lemondott a javasolt módosítások egy részéről, másik részét elfogadta.

Elég komoly adóváltozások lesznek január elsejétől Romániában

Fotó: Pixabay

Csökken az szja, de nem lesz könnyebb

Ez utóbbiak közül az egyik legfontosabb, hogy a személyi jövedelemadó (szja) január 1-jétől 16 százalékról 10 százalékra csökken. Ez azonban nem jelent adóteher-könnyítést az állampolgároknak, mivel a kormány a dolgozókra hárította a társadalombiztosítási járulékok fizetésének kötelezettségét. A dolgozók 25 százalékos nyugdíj- és 10 százalékos egészségügyi járulékot kell hogy fizessenek az eddigi 10,5 százalék, illetve 5,2 százalék helyett.

A dolgozók esetében megnövelt tb-járulékot a kormány a 6 százalékos szja-csökkentéssel és mintegy 20 százalékos béremeléssel kompenzálja a közszférában, hogy a járulékok áthárítása végül nulla összegű játszma legyen mind a dolgozók, mind a vállalatok számára. A vállalatok körülbelül 20 százalék járulékot fizettek eddig, ezt a kiadást január 1-jétől a dolgozók bruttó bérének emelésére kellene fordítsák, hogy működjön a kormányzati elképzelés.

Megoszlanak a vélemények, hogy a versenyszféra alkalmazkodni fog-e ehhez a játszmához, és a vállalatok valóban megemelik a dolgozók bruttó bérét, hogy nettó keresetük ne csökkenjen. Egyes elemzők szerint ez egyrészt azért fog megtörténni, mert nagy a munkaerőhiány, így a vállalkozók nem engedhetik meg maguknak, hogy magukra haragítsák dolgozóikat, másrészt január 1-jétől mintegy 20 százalékkal, 1900 lejre (126 500 forintra) emelkedik a minimálbér.

Az úgynevezett mikrovállalkozások esetében is jelentős változást hoz az új év, hiszen a kormány január 1-jétől 500 ezer euróról 1 millió euróra emelte az üzleti forgalom felső határát, ameddig ezeknek a kis- és középvállalkozásoknak kötelező módon az árbevételük 1-3 százalékét kell befizetniük adóként alkalmazottaik száma függvényében a 16 százalékos társasági adó helyett. Eddig 500 ezer euró fölött a cégek választhatták a társasági adó fizetését. A kormány ettől az intézkedéstől azt várja, hogy csökkenni fog az adókerülők száma.

Az adóbehajtás szigorítását célozta meg az az intézkedés is, mely szerint január 1-jétől külön bankszámlára kell fizetniük az általános forgalmi adót (áfa) a csődvédelem alatt álló és az áfatartozással rendelkező cégeknek.

Új év, új nyugdíjak

Az új év a nyugdíjak területén is változásokat hoz. Az öregségi járandóságok nőni fognak 2018-ban, de csak július 1-jétől, amikortól 10 százalékos emelést ütemezett be a kormány.

A kabinet módosította a kötelező magánnyugdíjak rendszerét is, így január 1-jétől csökken annak az összegnek az aránya, amelyet az állami nyugdíjpénztár a dolgozók után át kell utaljon a magánnyugdíj-pénztáraknak. Az államnak befizetett nyugdíjjárulékból a bruttó bér 5,1 százalékát utalták át a magánbiztosítóknak, amelyek január 1-től csak 3,75 százalékot kapnak. Ennek következtében több pénz marad a jelentős hiánnyal működő román állami nyugdíjrendszerben.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.