A sziszeki finomító bezárása beláthatatlan következményekkel járhat a város lakosságra nézve, ezért minden lehetőséget meg kell ragadni a finomító megmentésének érdekében – mondta Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő szombaton újságíróknak Zágrábban.

A horvát államfő szerint mindent meg kell tenni a sziszeki finomító megmentéséért

Johannes Simon Pool / Getty Images

A szőke országvezető kiemelte, hogy katasztrofális körülményekkel járna a városra nézve, ha bezárnák az olajfinomítót, és azt is elmondta, hogy a korábban bezárt vasgyár dolgozóival együtt már több ezer ember lenne munka nélkül, több száz család kerülne veszélybe.

Az INA horvát olajipari vállalat pénteken kiadott közleményében vázolta fel a sziszeki finomító üzleti tevékenységének javítását és veszteségének csökkentését célzó javaslatát. Eszerint az év második felében bezárná a finomító egyik üzemét és legfeljebb 40 alkalmazottat áthelyezne. A részleg a kőolajfinomítás egyik legfontosabb műveletét, a fluid katalitikus krakkolást végzi, ilyen üzem pedig Rijekában is működik.

Tomislav Panenic, a Híd Függetlenek Listája (Híd) ellenzéki párt képviselője, volt gazdasági miniszter Sziszekben tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján szombaton megvádolta a Mol Nyrt.-t, hogy hosszú távú politikájával tönkre akarja tenni a horvát finomítói üzletágat, hogy a magyarországi vehesse át annak a szerepét.

A Mol láthatóan nem jó partnere az INA-nak és nem is lesz az

– mondta, azon aggodalmának is hangot adva, hogy a magyar olajvállalat nem fogja betartani a horvát finomítók korszerűsítésére vonatkozó szerződést.

Andrej Plenkovic horvát kormányfő pénteken újságíróknak úgy nyilatkozott: az INA üzleti döntést hozna az üzem bezárásával, amellyel az olajvállalat hatékonyabbá akarja tenni a működését. Ugyanakkor kijelentette, hogy a kormány folytatja a Mol birtokában lévő INA-részvények kivásárlására tett erőfeszítéseit.

A sziszeki finomító bezárásáról évek óta tart a vita az INA vezetése és a horvát kormány, valamint a szakszervezetek között. A horvát olajvállalat szerint a finomítói kapacitások messze felülmúlják a beszűkült regionális piac keresletét, amely évek óta csökken, ezért fenntartható és hosszú távú megoldást kell találni a finomítói üzletágára. A horvát kormány ezzel szemben hallani sem akar a sziszeki finomító működésének beszüntetéséről.

Az INA 49,08 százaléka a Molé, a magyar olajtársaság rendelkezik az irányítói jogokkal a társaságban. A cég 44,84 százaléka a horvát államé.

(MTI)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Lepényleső
A horvátok rossz lóra tettek,amikor egy magyar paripa futásában reménykedtek.
Fradigege
Szerintem Hernády miatt bűntiben van a horvát. Most szívásra tette őket a MOL. Köcsögség, de ez van. Szarral ne bírkozz, mert te is szaros leszel. Nem kellett volna ajtótokostul rontani a házba.
Eladott Ország
Valaki sürgősen szóljon Tállainak! Tállai András akkor sem pihen, amikor éppen nem az üzemanyag árát csökkenti. Egy valóságos száguldó parafenomén a pasi.
"Ők is sokat küzdöttek értetek,
Amíg fölnevelkedtetek.
Fáradtak ők is eleget,
Hogy ti módosabbak legyetek."
Hát nem gyönyörű?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.