Több mint egy hete tart a börtönőrök sztrájkja Franciaországban, és a helyzet egyre inkább elmérgesedni látszik.

A francia börtönőrök dühösek.

Az utóbbi hetekben egymás után, mintha összehangolt akciókról lett volna szó, több börtönben radikális iszlámra áttért elítélt támadt őrökre.

Már évek óta köztudott, hogy a francia börtönök túlzsúfoltak és lerobbant állapotban vannak: a jelenleg közel 70 ezer elítélt közül tavaly december 1-jén több mint ezerötszázan földre tett matracokon aludtak. De most a sztrájk kapcsán az is kiderült, hogy a börtönőrök felszerelése is elavult.

Az iszlám radikalizmus átvette a francia börtönök feletti irányítást

A legégetőbb probléma az, hogy az elmúlt néhány évben megjelentek a börtönökben a radikális iszlám hitre áttért elítéltek – számukat jelenleg 1600-ra becsülik, illetve azok, akik terrorizmus miatt kerültek rács mögé. Ez utóbbiak száma tavaly decemberben 505 fő volt.

A francia kormánynak egyelőre nincs elképzelése arról, hogy mihez kezdjenek velük.

Mindeközben a francia igazságügyi miniszter kedden 30 millió eurós, béremelésre és egyéb prémiumokra előírányzott keretet ígért a sztrájkoló börtönőröknek, de azt a szakszervezetisek elutasították.

A pénz nem elég, biztonságosabbá és vonzóvá kell tenni a szakmát, vissza kell állítani a börtönőrök tekintélyét

– nyilatkozták, egyben a sztrájk további durvulását helyezve kilátásba.

Cikk- és címlapkép: Pixabay/jraffin 

(InfoRádió)

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
gazdag dezső
@teuton: Az anyáddal is így beszész te Barom !!! Te nagyon művelt vagy hogy a szádon fosol ,te állat !! Jobb lenne ,ha halgatnál ilyen műveltséggel !! Tudom ki vagy !!!Álnevet használsz de el lehet csendben szépen somfordálni haza !!
quadrocopter
@gazdag dezső: Há' má' nem azé', de ezt ki írta - Dezsőke?

"gazdag dezső
Talán meg is érdemlik a sorsukat !!! Csak támogasság a menekültekert továbbra is !!A Németekkel együtt !
tegnap, 19:09"

Mindössze nem a migráns szót használtad, de a lényegen semmit nem változtat!
teuton
@gazdag dezső: A helyesirasodon meg mindig nem sikerült javitanod, te Magyar! Magyarul mikor fogsz megtanulni? A 6 osztalyt 12 ev alatt vegezted el? A gyereked helyeben szegyellnem magam ilyen vakarmanyokert! Nem is erdemes ezert ilyen primitiv veglennyel tarsalogni, messze a nivom alatt vagy! A temahoz meg erdemben ugysem tudsz szolni, mert adatokat, tenyeket nem tudsz közölni, olvasni sem tudsz, nemhogy mgyarul HELYESEN (!) irni, aztan idegen nyelveken meg hogy lehetne ilyent elvarni töled... Vakarjad ide tovabbra is a baromsagaid 100 ft-ert! Hogy is modta a Lezer? Ennyit ersz!
gazdag dezső
@teuton: Itt talánnem a helyesírás a lényeg ,és ,ha Te ismernéd a távírati stílust ,akkor ilyent nem is írnál!! Én diplomás vagyok! Nem is tudom hogy hogyan veszel bátorságot engem gyalázni!! Hát ez a műveltségedet mutatja !! Az a béka segge alatt van !!Én nem 12 év alatt végeztem a 6 osztályt ,met addigra már érettségiztem a jóhírnevű gimnáziumban !! T e úgylátszik nagyon alulművelt vagy Valóban nem is érdemes ide írni ,mert ilyen alakok akik nagyon,de nagyon bunkók írogatnak,és azt hiszik,hogy álnéven mindentb írogathatnak !!! Nagy tévedés ám !!! Tudod Téged ismerlek!!! Ügyhogy Légyszíves Hallgassál mert közhírré teszem ,hogy ki is vagy valójában !!! Én remélem ,mert nem használtam olyan ide ne illő stilust,Te is betartod végre ,hogy bebizonyítod az ALAPVETŐ INTELLIGENCUIA SZINTEDET LEGALÁBB !!eZNB UGYE NEM BAROMSÁG ? Én igazi Magyar vagyok! És Te ??Én még a Lőrince Lajos óráin is ott voltam ,és Te ? Te ne oktassál engem nyelvtanból !!!Remélem befejezzük már végre ezt a szóváltást !!! Nem vagyok továbbra is partner ilyen bunkó módozatokban !!!
teuton
@gazdag dezső: Kösz az ujabb vakarmanyert! Közröhejje teszed magad velem, te durbincs2! Csak 1 idezet, ami mindent elmont az allitolagos erettsegidröl 12 ev alatt: "INTELLIGENCIJA"! Igy, je-vel! A többi tucatnyi hibat mar fel sem sorolom a 15soros "tavirati stilus"-bol, de azert meg 1-et megemlitenek: MINDEN nyelvben pont van a kijelentö mondat vegen! Nalad semmi! Na ennyi is vagy, SEMMI! Pont... Tarsalogj a durbinccsal, a szellemi kapacitasotok hasonlo! Na ennyit a szemelyeskedesröl, most pedig a temahoz 1 mondat, mert nalad erröl 1 szo sincs... Ha majd egy olvasni tudo felolvassa neked a cikket, akkor figyelj arra a szora, ahol azt irjak: attertek! Szoval nem muszlimok voltak elötte! De te meg azt is tudod, hogy ök bar Franciaorszagban született francia allampolgarok, a nagyapjuk viszont bevandorlo volt. Esetleg magyar? Te tudod?! Mert ilyesmi nem all benne! Egyebkent pedig olvassa fel majd neked valaki 8eves, aki mar folyekonyan tud olvasni, mit hablatyolnak össze most a fideszmaffiozik a migransbefogadasrol MO-on. Azt sem tudjak, hogyan hazudozzanak naponta valami ujat, a masik hazugsagot magyarazva. Csak a lenyeget felejtik el a birkakkal közölni: NEM migransokrol (betelepülökröl) szol a törtenet, hanem menekültekröl... Na ezzel be is fejeztem az okitasod, mert ugyis eredmenytelen.
Na azert meg 1 megjegyzes szüksegeltetik. EN, fentebb is vagyok, lathato es valos reggel, nevvel, keppel! TE csak itt lent bujdosol, mint a patkany, ezert csak itt tudok rad reagalni...
magyarbakancs
Az összes muszlimot kivágnám Európából.
Egy fanatikus emberek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.