Fizetéscsökkentést vállaltak a BBC legjobban fizetett férfi sztárriporterei, miután a brit közszolgálati médiatársaságról kiderült, hogy fizetési toplistáját a férfiak uralják, esetenként több százezer fonttal megelőzve az azonos munkakörben dolgozó női alkalmazottakat.

A BBC a működését szabályozó, 2016-ban megújított királyi pátens új előírása alapján tavaly nyáron tette közzé először éves jelentését a legmagasabb jövedelmű, évi 150 ezer fontnál (52 millió forintnál) többet kereső munkatársainak javadalmazásáról.

Fizetéscsökkentést vállalt Chris Evans és Gary Lineker, a BBC legjobban fizetett férfi sztárjai

Fotó: Stuart Wilson/Getty Images

A 96 nevet tartalmazó listán 62 férfinév szerepelt, vagyis a legjobban fizetett állománynak csaknem a kétharmada férfi.

A legtöbbet Chris Evans műsorvezető kereste. Evans – aki egy ideig a BBC televízió legsikeresebb, világszerte vetített autós műsorát, a Top Geart is vezette a verekedésbe keveredett Jeremy Clarkson menesztése után – a BBC sávos beszámolási módszertana alapján a 2,2-2,249 millió fontos fizetési kategóriában volt a 2016-2017-es pénzügyi évben, vagyis éves jövedelme megközelítette a 800 millió forintot.

A második helyre Gary Lineker, az angol labdarúgás egykori és a BBC futballműsorainak jelenlegi sztárja került: ő az elmúlt pénzügyi évben az 1,75-1,799 millió fontos éves jövedelmi sávban volt.

A BBC legjobban fizetett női sztárja, Claudia Winkleman műsorvezető ugyanakkor a 450-500 ezer fontos jövedelmi kategóriában szerepelt, vagyis a tavalyi pénzügyi évben javadalmazása nem egészen az ötöde volt Chris Evans fizetésének.

A listán szereplők közül 25 férfi és csak kilenc nő keresett 250 ezer fontnál többet.

Az egyre terebélyesedő esélyegyenlőtlenségi botrány egyik csúcspontját jelentette, amikor Carrie Gracie, a BBC egyik legmegbecsültebb külpolitikai szaktekintélye és Kína-szakértője – aki anyanyelvi szinten beszél kínaiul – néhány hete hatalmas feltűnést keltve bejelentette, hogy a súlyos javadalmazásbeli diszkrimináció elleni tiltakozásul távozik pekingi tudósítói posztjáról.

Gracie éves tudósítói bérezése 135 ezer font (47 millió forint) volt, miközben a BBC washingtoni tudósítója, Jon Sopel a 200-250 ezer fontos (70-88 millió forintos), a BBC rádió közéleti-politikai műsorokra szakosodott 4-es csatornájának legismertebb veterán műsorvezetője, John Humphrys pedig a 600-650 ezer fontos (210-228 millió forintos) éves fizetési sávban volt tavaly.

A BBC a helyzet megoldására tett egyik első lépéseként pénteken bejelentette, hogy fizetéscsökkentésről állapodott meg több vezető beosztású férfi műsorvezetőjével. Közéjük tartozik Sopel és Humphrys, valamint a BBC rádió két másik frontembere, Nicky Campbell és Jeremy Vine, és a BBC televízió egyik legnépszerűbb műsorvezetője, Huw Edwards is.

A BBC nem közölte, hogy mennyivel csökken fizetésük. Pénteki közleményében a társaság megerősítette ugyanakkor, hogy egy sor döntés született a méltányos bérezési helyzet megteremtésére, és a részletek a jövő héten kerülnek nyilvánosságra.

A hatalmas sztárfizetések és a bérezési diszkriminációról tanúskodó adatok annál is inkább komoly feltűnést keltettek, mivel a BBC nem kereskedelmi médiatársaság, nagy-britanniai sugárzású televízió- és rádióműsoraiban, valamint Nagy-Britanniában elérhető internetes oldalain soha nincs reklám, a cég a csaknem négymilliárd fontnyi éves előfizetési díjból, valamint világszerte rendkívül népszerű drámai és dokumentumprogramjainak értékesítéséből tartja fenn magát.

Az évi 147 fontos (51 ezer forintos) előfizetési díjat a jelenlegi törvényi meghatározás szerint minden olyan brit háztartásnak fizetnie kell, amelyben bármely eszközzel – televízión, számítógépen, mobiltelefonon – nézhetők és rögzíthetők a televíziós adások.

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Lepényleső
Csak pór vagyok,de vállalnék én is,ám az azt jelentené,hogy vinnem kellene pénzt a munkahelyemre.
szep napot
Barcsak engem diszkriminalna valaki 450000 fontos eves fizetessel. Ha jol tudom 450e font az jo 10 eves angol "atlagfizetes".

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.