Hollandia hivatalosan is visszahívja Ankarába akkreditált nagykövetét, aki 2017 márciusa óta nem tudja ellátni feladatait ankarai állomáshelyén – közölte a holland külügyminisztérium hétfőn.

A tárca nyilatkozata szerint mindaddig, amíg a holland nagykövet nem térhet vissza állomáshelyére, addig Hollandia nem ad engedélyt arra, hogy az új, Hágába akkreditált török nagykövet átadja megbízólevelét.

Hollandia hivatalosan is visszahívja törökországi nagykövetét

Halbe Zijlstra, Hollandia külügyminisztere. Fotó: government.nl

Halbe Zijlstra holland külügyminiszter kijelentette, a két ország számos kétoldalú tárgyalást folytatott, de a megbeszélések nem hoztak megoldást a kapcsolatok normalizálására. Hozzátette, a Hágába akkreditált török ügyvivőn keresztül továbbították a nagykövet visszahívásáról hozott kormánydöntést.

Hollandia és Törökország között tavaly márciusban diplomáciai vitát okozott, hogy a holland hatóságok nem engedték meg két török miniszternek, hogy Rotterdamban részt vegyenek az elnöki rendszer bevezetéséről döntő, április 16-i török népszavazással kapcsolatos kampányrendezvényen. Recep Tayyip Erdogan török elnök náci maradványnak és fasisztának nevezte a holland kormányt, a külföldön lévő ankarai holland nagykövettel pedig közölték, hogy "egy ideig" ne térjen vissza Törökországba.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.