A szokásosnál két órával hosszabb nyitva tartással ünnepelhetik az angliai és a walesi pubok Harry herceg és menyasszonya, Meghan Markle esküvőjét.

Az idén 34 éves herceg – Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő másodszülött fia, II. Erzsébet királynő unokája – és a 37 éves amerikai színésznő eljegyzését november végén jelentették be.

Az esküvő május 19-én lesz Windsorban, a legősibb angliai királyi rezidencián.

Amber Rudd brit belügyminiszter vasárnap ismertetett rendeletében közölte, hogy az angliai és a walesi pubok az esküvő napjára virradó éjjel, valamint a ceremónia után is hajnali 1 óráig fogadhatják a vendégeket.

Egyes eseti kivételektől eltekintve az Angliában és Walesben működő pubok rendszerint 23 óráig szolgálhatnak fel szeszesitalt.

Skóciában a helyi kormány hatáskörébe tartozik a pubok nyitva tartásának meghatározása, de a skót kormány egyelőre nem nyilatkozott az esetleges hosszabbítási engedélyről.

A brit belügyminiszter vasárnapi rendeletének indoklásában hangsúlyozta:

a hercegi esküvő országszerte alkalmat teremt a helyi közösségeknek arra, hogy együtt ünnepeljék "a királyi család és az egész nemzet számára nagy jelentőségű és örömteli eseményt".

Amber Rudd szerint a közvélemény is pártolja, hogy hosszabb ideig emelhesse poharát Harry herceg és Meghan Markle tiszteletére "a nemzeti vigalom napján".

A pubok népe korántsem első ízben köszöntheti hajnalba nyúló ünnepléssel a királyi család valamely jeles eseményét.

A kormány hasonló nyitva tartási engedményről döntött 2011-ben, amikor Harry bátyja, Vilmos herceg, a brit trón majdani várományosa és menyasszonya, Kate Middleton – a világraszóló londoni esküvő óta viselt címe szerint Katalin cambridge-i hercegnő – kelt egybe, valamint 2012-ben, II. Erzsébet királynő trónra lépésének 60. évfordulóján, és 2016-ban is, az uralkodó 90. születésnapja alkalmából.

A vasárnap bejelentett újabb hasonló intézkedést örömmel üdvözölte Brigid Simmonds, a Brit Sör- és Pubszövetség vezérigazgatója.

Simmonds közleménye szerint a szövetség "elragadtatással" nyugtázza a kormány döntését, amely lehetővé teszi, hogy "a nemzet felelősségteljes módon emelhesse poharát Harry és Meghan tiszteletére".

A szakmai szervezet vezérigazgatója szerint az intézkedés emellett jót tesz majd "a nagyszerű brit sör- és pubszektor" forgalmának is, "aminek épp ideje".

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Kookas
bezzeg nálunk ilyen nem volt a rühelke esküje kor!
fekete
Milyen tiszteletett adnak enek az India'n haszna'lt szatyornak! A belugyminiszter szerint,hogy
unnepeljunk egyutt e celbol!Igan.majd el jarjuk a hu-ho-go' Indian tancott,hogy vegre egyikunk-
nek sikerult bekerulni a Kiralyi csaladba.Ma'r csak tomahawkot kell vasarolnunk,es johett a
nagy tancolas.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.