Négy ember súlyosan megsebesült két késes támadásban szerda este az osztrák fővárosban, a támadások indítéka azonban egyelőre nem ismert, ahogy az sem, hogy a két eset között van-e összefüggés – közölte a rendőrség egyik szóvivője.

Mindkét késelés Bécs második kerületében történt, ahol a híres Prater park és a Praterstern néven ismert közlekedési csomópont is található.

Az egyik támadás során

egy férfi késsel rátámadt egy családra, egy apára, egy anyára és 17 éves lányukra. Három áldozatát súlyosan megsebesítette, életveszélyes állapotban vannak

– mondta el a szóvivő, hozzátéve, hogy a család tagjai osztrák állampolgárságúak. A rendőrség közlése szerint az eset a Praterstrasse egyik metrókijárata közelében, egy japán étterem előtt történt, és a tettes a Praterstern csomópont irányában menekült el.

Egyelőre nem tudni, van-e összefüggés a bécsi késelős támadások között

Ez utóbbi helyen fél órával később egy másik támadás is történt, egy csecsenföldi férfit sebesítettek meg késsel életveszélyesen.

„Nem tudjuk, hogy mennyire függenek össze és egyelőre semmit sem tudunk az indítékokról” – tette hozzá kérdésekre válaszolva a szóvivő. A támadóról csak annyit tudott mondani, hogy egy férfit keresnek.

A rendőrök később őrizetbe vettek egy kezén megsérült afgán állampolgárságú férfit, akit a második támadás elkövetésével gyanúsítanak, de további részleteket nem közöltek. A bécsi rendőrség nagy erőkkel vonult ki a belváros közeli helyszínre. Az esethez közeli metróállomást átmenetileg lezárták.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: MTI/AP/Ronald Zak

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
Nos bátran le kéne írni hogy migrik..nem azt hogy osztrák állampolgárságúak!!! Nálunk is kapott állampolgárságot egy zsák román a szavazatokért!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
Nos bátran le kéne írni hogy migrik..nem azt hogy osztrák állampolgárságúak!!! Nálunk is kapott állampolgárságot egy zsák román a szavazatokért!!!
Sámannus
Ha csak a Fradi huligánok rombolását tekintjük, és a felelősök gátlástalanságát akkor nyugodtan tekinthetjük ezt is szervezett bűnözésnek. Ami a futball körül van az maga a szervezett bűnözés.
Nehogy már valaki emiatt dicsekedjen a mi civilizált helyzetünkkel.
quadrocopter
Nahát, a Lézer-videó meg arról szól, hogy a bécsi X. ker. a "migri" központ és nem a II, ker.!
Hogy mik vannak - valaki hazudik!
Pálinkás Pál
@quadrocopter: Nem vagy formában..egyre laposabbak a hsz-id!!
quadrocopter
@Pálinkás Pál: A te számodra! Ami nem baj!
jancsipapa
A térfigyelő kamerák felvételeinek elemzése és a tanúk kihallgatása eredményképpen letartóztattak egy 23 éves afgán férfit ,aki minkét támadással alaposan gyanúsítható . Hát, ez egyáltalán nem hiányzott a lázározó,gyalázkodó libsiknek .Nagyon nem hiányzott . Óriási szerencse,hogy ott van ez a féltékeny késes nő a gyerekével .Ha az nem lenne ... tényleg belegondolni is rossz ...
quadrocopter
@durbincs: Csicska!
Ez a böfi humornak qrwa szar, komolynak meg qrwa gyenge! Szedd össze magad, te vagy az oldal hülyéje!

"Volt ma is "minivrsli" tapogatás, he?
Gatyaturkesz, he?
Kényeztetted a szádat is, he?
quadrocopter
@jancsipapa: Lluer határozottan Bécsről ugatott, szivi! nem baj? Amúgy ha az osztrákoknak jó, akkor te mitől majrézol attól keletebbre? Majd ők megoldják, te nem kellesz hozzá!
quadrocopter
@jancsipapa: Lehet, hogy félreértettelek?
maszk
"Egyelőre nem tudni, van-e összefüggés a bécsi késelős támadások között", és a rókaképű patkány letiltott videója között.
Aznap amikor letiltották lázár videóját, megkéseltek minden ok nélkül bécsi polgárokat.
maszk
orbánék anno szlovák gecikkel robbantgattak Magyarországon.
Ezek mindenre képesek!
Ezt sose felejtsd!

(ha azt hiszed, hogy megtalálsz, rosszul tudod, sőt, kiiktatok mindenkit csúnyán, akit rám küldesz, mert egy geci vagyok)
maszk
Bakker, tényleg egy geci vagyok.
Sokáig nem gondoltam magamra geciként, de tényleg egy geci vagyok.
Ha vissza gondolok, minden gecivel szemben egy geciként viselkedtem.
Nem bírom a geciket!
maszk
A pokol a barátom.
Mindent tudok a pokolról.
jancsipapa
@quadrocopter: Alighanem ,mert én nem majrézok Bécs helyett . Bécsben ugyanaz van ,mint bármelyik európai nagyvárosban ,nem jobb ,nem rosszabb. Mindenütt vannak lepusztult kerületek ( körzetek ),kár lenne tagadni . És ehhez a bevándorlók sokat hozzátesznek .De nálunk- és még sok helyen - nem is kellenek hozzá ...
quadrocopter
@durbincs: Csicska!
Ez a böfi humornak qrwa szar, komolynak meg qrwa gyenge! Szedd össze magad, te vagy az oldal hülyéje!

"Volt ma is "minivrsli" tapogatás, he?
Gatyaturkesz, he?
Kényeztetted a szádat is, he?
quadrocopter
@Pegero: Ugord át csicska! Bonyolult mi?
quadrocopter
@durbincs: Csicska!
Ez a böfi humornak qrwa szar, komolynak meg qrwa gyenge! Szedd össze magad, te vagy az oldal hülyéje!

"Volt ma is "minivrsli" tapogatás, he?
Gatyaturkesz, he?
Kényeztetted a szádat is, he?
quadrocopter
@Pegero: Kinek ugatsz kis pncsi? Ki a lószar kíváncsi rád, kispincsi?
quadrocopter
@durbincs: Csicska!
Ez a böfi humornak qrwa szar, komolynak meg qrwa gyenge! Szedd össze magad, te vagy az oldal hülyéje!

"Volt ma is "minivrsli" tapogatás, he?
Gatyaturkesz, he?
Kényeztetted a szádat is, he?
quadrocopter
@Pegero: Nehezen, de rájöttél, hogy a lószart se érdekled! Szedd össze magad, csicska!
maszk
" Az 1998-as parlamenti választásokhoz közeledve a szokásoshoz képest is több volt a robbantás. A sor 1997. február 19-én kezdődött, amikor egy XIV. kerületi MSZP-irodát támadtak meg. Néhány nappal később, március 10-én a koalíciós partner SZDSZ egyik cinkotai kirendeltségénél volt robbantás, majd egy hónap kihagyás után, április 21-én egy újpesti MSZP-iroda következett. 1998. márciusában 8-án az SZDSZ hódmezővásárhelyi képviselőjelöltjének kukatárolójában, majd 11-én a budapesti Halló Bár nagykörúti bejáratánál robbantottak. Március 16-án történt a magyar politikatörténet egyik leghíresebb detonációja, ekkor Torgyán József, volt kisgazda pártelnök házánál robbantottak a Rózsadombon. A detonáció hatására a környéken 30-40 méterre elhelyezkedő autókban és garázsokban is komoly kár keletkezett. 1998. május 1-én megtörtént az első fideszes politikus ellen szervezett merénylet. Ekkor Szájer József használaton kívüli Futórózsa utcai háza előtt következett be robbanás, majd a hónap végén az MDF Dózsa György úti kirendeltségénél is robbantottak, itt ketten meg is sérültek.
...
A Fidesz Lendvay utcai székházánál 1998. június 15-én robbant fel egy pokolgép az egyik erkélyen. A támadásban az épület súlyosan károsodott, kitörtek az ablakok, és a repeszek az egész belső udvarban szétszóródtak. A korai órán még senki sem volt a közelben, ezért sérülés sem történt."
quadrocopter
@durbincs: Csicska!
Ez a böfi humornak qrwa szar, komolynak meg qrwa gyenge! Szedd össze magad, te vagy az oldal hülyéje!

"Volt ma is "minivrsli" tapogatás, he?
Gatyaturkesz, he?
Kényeztetted a szádat is, he?
nezelodo
@maszk: Aztán a dicsőséges választás után abbamaradt, mint a híres pengenyelő mutatványa, úgy, mintha elvágták volna...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.