Ferenc pápa megtartotta a húsvéti vigíliát a Szent Péter-bazilikában szombaton több ezer hívő jelenlétében.

A húsvéti virrasztás hagyománya szerint a szertartás a Szent Péter-bazilika bejáratánál indult, ahol az egyházfő megáldotta a tüzet, amellyel meggyújtotta a húsvéti gyertyát. A csendes bevonuláskor a teljes sötétségbe borult Szent Péter-bazilikába "Lumen Christi" (Krisztus fénye) felkiáltással az összegyűlt papok és hívek – Jézus feltámadását szimbolizáló – gyertyáit meggyújtották.

Ferenc pápa a virrasztáson felnőtteket keresztelt meg, akik a világ különböző országaiból érkeznek. A nyolc felnőtt az idén Albániából, Olaszországból, Nigériából, Peruból és az Egyesült Államokból érkezett. Az AP amerikai hírügynökség úgy tudja, hogy a nigériai férfi egy migráns, aki hőssé vált, mert egymaga puszta kézzel feltartóztatott egy hentesbárddal felfegyverkezett tolvajt egy áruházi rablásnál a rendőrség megérkezéséig. Sajtóértesülések szerint a keresztelésre készülve a római rendőrfőkapitányt – , aki az ügyében eljárt – kérte fel arra, hogy a keresztapja legyen.

A ma tanítványa behódolt annak a valóságnak, amely elhitette vele, hogy semmit sem tehet a megannyi igazságtalanság ellen, melyet sok testvére a saját bőrén érez. Beleásta magát egy elnyomó rutinba, amely megfosztotta az emlékezetétől

- mondta a pápa. Ferenc emlékeztetett: a húsvét "a hit megújításáról szól, hogy Isten monoton és bénító determinizmusunkat próbára téve hat át minket".

A pápa megkeresztelt egy migránst, aki szembeszállt az áruházi rablóval

Ferenc pápa megcsókolja John Francesco Ogah nigériai férfit, miután megkeresztelte őt a nagyszombati virrasztáson a vatikáni Szent Péter-bazilikában 2018. március 31-én. A férfi egyike annak a nyolc embernek, akit a katolikus egyházfő a keresztség szentségében részesített a húsvéti vigílián.

Az olasz fővárosban tekintettel a terrorveszélyre a húsvéti ünnepségekre fokozott biztonsági intézkedéseket léptettek életbe. Terrorelhárítási és a rendőrségi különleges alakulatok vigyázzák a Vatikánt övező térséget.

A Szent Péter tér környékét lezárták és fémdetektorokat telepítettek. A zarándokok a téren kihelyezett nagy kivetítőkön kísérhették figyelemmel a szertartást.

Ferenc pápa vasárnap maga mutatja majd be a húsvéti misét a Szent Péter-székesegyházban, majd ezt követően elmondja Urbi et Orbi vagyis a városnak és a világnak szóló áldását a Szent Péter téren. Mintegy 60 ezer hívőt és látogatót várnak az eseményre.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: MTI/EPA/Fabio Frustaci

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

peterkelemen
Az Orbán kormány se nem keresztény, se nem nemzeti, se nem konzervatív. Orbán és bűnbandája a Sátán szolgája, ezért akik ehhez a bűnszervezethez csatlakoznak bármilyen formában a pokol kénköves bugyrában fognak landolni!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
peterkelemen
Az Orbán kormány se nem keresztény, se nem nemzeti, se nem konzervatív. Orbán és bűnbandája a Sátán szolgája, ezért akik ehhez a bűnszervezethez csatlakoznak bármilyen formában a pokol kénköves bugyrában fognak landolni!
sokanvagyunk
A rendőr-főkapitány kilépett szerepköréből, mert neki a keresztvizet levennie - a rosszfiúkról.
Cicamama55
A televízióban, a mai ünnepi szentmise végén Bábel Balázs emlékeztette a hívőket, hogy ne felejtsék el, arra szavazzanak majd jövő hét végén a választáson, akik az Istenhez legközelebb állnak..Ugyan, vajon kire gondolhatott??!! Egy biztos! Egyes papok a gőgtől alig látnak itt hazánkban, azt sem tudják, hogyan tegyenek eleget a kormánynak, hogyan befolyásolják a hívő embereket...A pápa sokkal szerényebb, istenfélőbb ember, mint ezek a hazai pöffeszkedő urak, akik azon munkálkodnak, hogy a magyar katolikus vallású embereket elszakítsák a világ katolikus táborától...Szívből remélem, hogy nem fog nekik sikerülni!
36
Szívmelengető.
Csak azokra a fránya terror ellenes alakulatokra, katonákra és a detektoros kapukra, vajon korábban miért nem volt szükség?!

A nigériai úriember pedig vigyázzon ezután magára nagyon. Most hogy katolikus keresztény lett, nehogy kinyírják a földijei.
Cicamama55
@Pegero: Én nem az Urat, hanem a szolgáját bíráltam! Mégpedig azért, mert az ünnepet, a mise nyilvános közvetítését politikai célra használta fel. Ha nem történt volna ez meg, én sem írtam volna. A pápa beszédét is meghallgattam, ha tehetem mindig így teszek, mert én nagyon tisztelem őt, s nagy fájdalommal tölt el, amikor idehaza minden következmény nélkül szidják, keresetlen jelzőkkel illetik...Sajnálom, ha az ünnepi érzésedbe belegázoltam...Amit te tettél, az sem passzol a békés ünnephez...
mackoka46
Majd a fidesz fegyelmit ad a pápának !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.