Új embercsempészési módról ír egy német hírportál.

Már jetskivel is hozzák a migránsokat Európába
Fotó: Pixabay

Egyre gyakrabban fordul elő a Földközi-tenger nyugati részén, hogy az embercsempészek jetski (vízirobogó) segítségével juttatnak be embereket Afrikából Európába

- írta a Die Welt című német lap a Frontex uniós part-, és határvédelmi ügynökség és az Európai Rendőrségi Hivatal (Europol) tapasztalataira hivatkozva.

A Die Welt a hírportálján az Europol csütörtöki közleménye alapján azt írta, hogy a spanyol hatóságok az Europol segítségével lecsaptak egy szervezett bűnözői csoportra, amely kábítószert és embereket csempészett jetskivel Afrikából a Gibraltári-szoroson keresztül Spanyolországba. Elfogtak 19 gyanúsítottat, és lefoglaltak egyebek mellett 11,6 kilogramm kábítószert és 15 ezer euró ( forint) készpénzt. A gyanúsítottak mind marokkói állampolgárok. Az embercsempészésért fejenként 4000 eurót kértek, és további 500 eurót, ha spanyolországi szállásra is szükség volt.

A Frontex tapasztalatai szerint a jetskis embercsempészet

"bevett gyakorlat" a Gibraltári-szorosnál, amely csupán 14,3 kilométeres, a gyors vízi járművel így 30 perc alatt be lehet jutni Afrikából Európába.

Az üzletágban kizárólag marokkói fiatalemberek tevékenykednek. Egyszerre legfeljebb három embert tudnak átjuttatni a szoroson, az illegálisan Európába érkező emberek számát tekintve így viszonylag alacsony ennek a típusú embercsempészetnek a hatása, de a jetskis esetek száma évek óta meredeken emelkedik – emelték ki a közleményben.

A Die Welt hozzátette, hogy a jetskis embercsempészet

igen jól jövedelmez, a jármű árát akár egy úttal meg lehet keresni.

Legnagyobb előnye a gyorsaság, ami azonban balesetveszélyt is jelent, mert az embercsempészek gyakran nagy sebességgel közelítik meg a spanyol partot, hogy minél hamarabb célba juttassák utasaikat és visszaérjenek a marokkói felségvizekre, és ezzel veszélybe sodorják a strandokon fürdőző és a tengerben úszó nyaralókat. A "főszezon" július 10-től szeptember 10-ig tart, a marokkói hatóságok ebben az időszakban engedélyezik a jetskizést.

A Földközi-tenger nyugati részén, a Marokkóból és Algériából Spanyolország felé vezető migrációs útvonalon a vízirobogós embercsempészektől függetlenül is növekedik a forgalom. Ez az egyetlen útvonal, amelyen tavaly jelentős mértékben emelkedett az átkelők száma. A Frontex adatai szerint 2017-ben 21 632 ember jutott be ezen az úton illegálisan az Európai Unióba, ami 150 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cikicakk55
Jaj de kínos! Egyre kevesebb jön Magyarország fele. Mi lesz ha már nem tudnak több migráncsot elfogni a határon? Hamarosan olvashatjuk az álláshírdetésben,hogy külsős munkára barnabőrű statisztákat keresünk.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
cikicakk55
Jaj de kínos! Egyre kevesebb jön Magyarország fele. Mi lesz ha már nem tudnak több migráncsot elfogni a határon? Hamarosan olvashatjuk az álláshírdetésben,hogy külsős munkára barnabőrű statisztákat keresünk.
human
Már azt hittem Pákó ment egy kört a Balcsin.
Yoda69
Igy el fog tartani nehany evtizedig behurculni azt a 10 millio feketet, akikkel orban remiszgette a jonepet.

Ma neztem az Egyenesben (nem tudom mennyi igaz belole) de videken az emberek mar nem mernek elmenni hazulrol, meg bevasarolni se, mert attol felnek az ido alatt a migransok elfoglaljak a lakasukat. Jaj!
papa.49
@Yoda69: A butaság nagy baj, de még nagyobb baj ha valaki kihasználja ezt arra, hogy ,,megvezesse,, a buta embereket !!!
Márpedig a csutigeci, meg a pribékjei PONT EZT TETTÉK AZ ELMÚLT BŐ FÉLÉVBEN !!!
Pálinkafőző Rézüst
naja, tegnap is láttam, egy jetskin vagy 80-100 migráncsot hoztak! Micsoda kín...:))
Pálinkás Pál
@cikicakk55: De ebben mi a kínos...? személy szerint annak örültem volna ha egyáltalán nem olvasok aról hogy migráncs akár csak meg is közelíti a magyar határt...és ha a tengeren is nem taxiztatnák,hanem minimum visszakísérnék a sáskákat...akkor ott is egyre kevesebb lenne...de ha kilőnének pár ladikot,az is kevesebb áldozattal járna,mint ahány ezek miatt a paraziták miatt Európában bekövetkezik!!
justhpeter
Orbán bajban lesz migráncsok nélkül. Nem csak a lóláb fog kilógni, hanem maga a ló is előjön majd. és mivel már az EU mellett az ENSZ is ellenség, sokkal nehezebb lesz új ellenséget találnia.
verőce21
Eléggé háborgó ott Gibraltárnál a tenger, nem hiszem, hogy menetrendszerűen szállítanák ott a migránsokat. Ott az átkelés ilyen, vagy bármilyen lélekvesztővel nyugodtan mondható attrakciónak, vagy bravúros sportteljesítménynek is.
Hazugság ez a hír.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.