Három nő halt meg egy moszkvai szépészeti klinikán, három másik pedig súlyos állapotban fekszik a kórházban, ahová az intézetből szállították őket. A rendőrök egy ápolónőre gyanakodnak, úgy tudni, egyiküket meg is csonkolta.

Megölte és megcsonkította áldozatait egy orosz nővér

Fotó: Pixabay.com

A nyomozóknak azért lett a nővér gyanús, mert részt vett mindegyik páciens ápolásában. Egyelőre nem derült ki, miért vitte véghez rémtetteit. Csak annyit tudni, hogy a „halál angyala” valamiért bosszút akar állni a szépészeti klinika páciensein. Olyan gyógyszert injekciózott be nekik, amitől vagy a veséjük, vagy a szívük állt le.

Az ápolónő több mentális betegségben is szenved. Kegyetlen módon végzett áldozataival, volt akit meg is csonkolt – tudatta a Vesti TV news-zal Marat Tambiev nyomozó.

A három haláleset és három gyilkossági kísérlet a moszkvai elit klinikán, a MedLounge intézetben történt. De egy másik helyen, a Triumph Palace klinikán is nyomoznak.

Ott egy nő a beavatkozás után kiugrott az ablakon, mert állítólag nem volt elégedett a műtéttel. Az asszony azonban életben maradt, és váltig állítja, hogy eszében sem volt meghalni, hiszen családja, két gyereke otthon várja.

Az egyik halott, Marina Kushkhova 29 évesen vesztette életét. Ő egy egyszerű orrplasztika után hunyt el.

A boncolás nála azt is megállapította, hogy petefészke roncsolva lett. Özvegye azt mondta a rendőrségen, hogy párjának soha nem volt problémája a petefészkével.

(Borsonline.hu)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.