Hazugságvizsgálatra küldte a kenyai elnök, Uhuru Kenyatta a magas rangú kormánytisztviselőket, írja a CNN-re hivatkozva az Index. A lap szerint az elnök azt várja a lépéstől, hogy az véget vet az óriási mértékű korrupciónak.

Zseniális, itthon ezt nem mernék: hazugságvizsgálóra kötik a magas rangú politikusokat

Az elnök, Uhuru Kenyatta – Fotó: Suleiman Mbatiah / AFP

Mint írják, Kenyatta ezt azután jelentette be, hogy 90 millió dollár tűnt el a Nemzeti Ifjúsági Szolgálattól, a kormányzati forrásokból a fiatalok továbbképzését finanszírozta volna az állam. Már azzal is Magyarország előtt jár Kenya, hogy miután a csalás kiderült, több tucat állami tisztviselőt tartóztattak le.

Az elnök szerint a hazugságvizsgáló gépek kiszűrik az "önző és kapzsi" embereket, akiket nem kellene kinevezni az állami hivatalok élére.

A poligráfos vizsgálatokat a tervek szerint júliusban kezdik meg. Aki ezeken "megbukik", azt felfüggesztik a hivatalából – mondta az elnök. Azt is hozzátette, hogy egyéb korrupcióellenes újításokat is kitalált, azokat majd a következő napokban jelenti be.

Uhuru Kenyatta 2013-as elnökjelölti kampányának egyik fontos eleme volt a korrupció elleni harc. De hiába nyert, és vezeti öt éve az országot, a kenyai korrupció még mindig hatalmas. Márciusban például nyomtalanul eltűnt 108 millió dollár az egészségügyi minisztérium költségvetéséből.

(Index)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
nem is lehetne, mert kiakadna a műszer!
Commenter
@RonaGyuri: kiakadna és el is süllyedne!
Sámannus
Csak nehogy fordítva használják a gépet, mert csak megnézik kinek puha az orra.
Vagy azt kérdik szereted-e putyin nertárst?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.