Apokaliptikus fejleményekre felkészítő forgatókönyvek is készülnek vasárnapi brit sajtóértesülés szerint a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folyó tárgyalásokért felelős minisztériumban arra az esetre, ha Nagy-Britanniának a kilépés időpontjáig nem sikerül kereskedelmi megállapodásra jutnia az Európai Unióval.
Ha leáll a kikötő, az tragédiához fog vezetni – Fotó: Daniel LEAL-OLIVAS / AFP
A The Sunday Times konzervatív vasárnapi brit lapnak név nélkül nyilatkozó minisztériumi illetékesek elmondták: készenléti tervezés folyik például arra, hogy a délkelet-angliai Dover évente 2,5 millió kamiont fogadó kikötőjének működése "a Brexit utáni első napon" összeomlik.
A lap egyik minisztériumi forrása szerint e forgatókönyv alapján Délnyugat-Angliától az északi Skóciáig a szupermarketekben két napon belül elfogyna az élelmiszer, a kórházak két héten belül gyógyszer nélkül maradnának, és a második hét végére elfogyna az üzemanyag is.
A tervek alapján a hatóságok repülőgépek bérlésével vagy a brit királyi légierő (RAF) szállítógépeivel igyekeznének eljuttatni a legfontosabb árucikkeket és gyógyszereket az ország minden zugába.
A Brexit-tárgyalásokért felelős minisztérium szóvivője a lapnak megerősítette, hogy "folytak megbeszélések" ilyen jellegű forgatókönyvekről, az illetékes azonban "teljesen hamisnak" nevezte azt a beállítást, hogy ezeknek a forgatókönyveknek esélyük lenne a megvalósulásra.
Arra mindazonáltal brit hivatalos személyiségek és az üzleti szektor képviselői is felhívták már a figyelmet, hogy ha nem lesz kereskedelmi megállapodás az EU-val, és emiatt a brit EU-tagság megszűnése után vámadminisztrációs eljárásokat kell alkalmazni a jelenleg vámmentes kétoldalú kereskedelemben, az legalábbis súlyos költségekkel és potenciális fennakadásokkal járhat.
(MTI)
16 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Csak szülok, hogy tudjál róla, azt se nem eszik, se nem isszák!!
Na, de minek is, lenne az Neked, Te SZAMÁR??
Új hozzászólás