Az ellenzék szerint ezzel csak azt próbálja leplezni a kormánypárt, hogy tavaly év végéig nagy jutalmakat vettek fel. Még az államfőnek is rá kell bólintania a változásra.

A száz fős szenátusban a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) által előterjesztett jogszabályt a kormánypárt 58 jelen lévő képviselője közül 57-en megszavazták, egy tartózkodással. Az ellenzéki Polgári Platform (PO) szenátorai bojkottálták a szavazást, a pártnak csak egy szenátora volt jelen, ő nemmel szavazott.

A lengyelek meglépték: 20 százalékkal csökken a képviselők fizetése

Fotó: pixabay.com CCO

A PO szerint a PiS az új jogszabállyal azt akarja leplezni, hogy a Beata Szydlo által a tavalyi év végéig vezetett előző kormány tagjai 37 ezertől 80 ezer zlotyig (2,7-5,9 millió forint) terjedő éves jutalmakat vettek fel.

Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke április elején bejelentette a képviselői fizetések most megszavazott csökkentését, valamint azt is, hogy a kifogásolt jutalmakat a kormánytagok jótékonysági célokra ajánlják fel. Az alsóház, a szejm májusban szavazta meg az előterjesztést.

A lengyel képviselők fizetése jelenleg bruttó 10 ezer zlotyt (mintegy 740 ezer Ft) tesz ki. A csökkentés nem vonatkozik majd az egyéb parlamenti juttatásokra, amelyek a fizetés 25 százalékát teszik ki, és nagyrészt adómentesek.

A jogszabályt még az államfőnek jóvá kell hagynia, majd a hivatalos közlönyben való megjelentést követő második hónap elején, vagyis feltehetőleg még idén nyáron hatályba lép.

(MTI)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nevemnick
No, hiszen, akkor mennyi megtakarítása lesz év végén a polák miniszterelnöknek?
tudode
Az, hogy lengyel "barátaink"-nál milyen módon változik a képviselők "tiszteletdíja" az más, de az már nem, hogy a BENNÜNKET képviselők illetményéhez az "alkalmazóknak" 2013-től MI KÖZE MIENK KÖZÉHEZ az .. k i .. t u d j a .. KI TUDJA KINEK VAN köze ahhoz viszonyítva, hogy
.
- 1990-ben a képviselők tiszteletdíja 30.250 Ft volt,
.
-- 2014-től az ŐKET QVA JÓL TARTÓKNAK "mi köze az ő közük"-hoz-t játszanak, hozzá csapva pár millát az ALKOTMÁNYOS költséggel, elvonva a köz pénzéből, ill. az ÉHEZŐ GYEREKEKTŐL pár falatot, ÁLLAMTITOKKÁ MINŐSÍTVE!
.
----- KÉPVISELŐK JAVADALMAZÁSA
www.parlament.hu/pairhelp/alap_potdij.htm
.
Tényleg: mi mennyi, KI HÁNYT!
lusta
A szokásos MTI csúsztatás. A hír igaz, de nem egészen ez a teljes igazság. A polgármesterek jövedelmét is csökkentik, ami már alkotmányos aggályokat vet fel.
Cicamama55
A nyugdíjas képviselők ne vehessék fel a nyugdíjukat, vagy ne lehessenek 65 év után képviselők a Parlamentben sem /!/!
1magyar
Nálunk meg pont fordítva volt, nyert a fidesz és az első lépés az emelés volt. Mert a mi népünk "gazdagabb" és luxusban tartja a politikusokat. A betegek,rokkantak éljenek havi 30 ezerből.
lusta
@Shikari: Akkor drága sztrovacsek megsúgom nem csak Önnek, de a lengyelek a többgyermekes családanyáknak még nyugdíjat is akarnak adni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.