Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban szerda délután aláírta azt az elnöki rendeletet, amely megakadályozza az Egyesült Államokba illegálisan érkező – és őrizetbe vett – szülők elszakítását gyermekeiktől.

Trump nem szakítja el gyermekeiket a migráns családoktól
Fotó: Youtube

Az elnöki rendelet összes részlete ugyan még nem ismeretes, de az tény, hogy lehetővé teszi, hogy az illegálisan az Egyesült Államokba érkező felnőttek a letartóztatásuk idején is együtt maradhassanak a gyermekeikkel.

"A családok együtt maradhatnak, ezt a problémát megoldjuk, de ugyanakkor az erős határőrizet és a zéró tolerancia politikája folytatódik. Zéró toleranciát fogunk tanúsítani mindazokkal szemben, akik illegálisan átlépik a határt"

- mondta a rendelet aláírásakor az elnök.

Az elnök leszögezte: rendeletének köszönhetően "sok ember boldog lesz", és hozzátette, ő maga sem volt kibékülve azzal, hogy családokat szakítanak szét. Megjegyezte: lehetséges, hogy az elnöki rendelet nyomán viták vagy perek is lesznek. Ezzel kapcsolatban elemzők emlékeztettek arra: érvényben van egy 1997-es törvény, mely szerint kiskorúakat húsz napnál tovább nem tarthatnak fogva a szüleikkel együtt sem.

Az újságírók kérdéseire röviden válaszolva Donald Trump a többi között hangsúlyozta:

mind a feleségéből, Melaniából, mind a lányából, Ivankából – aki a Fehér Házban tanácsadóként dolgozik – "erőteljes érzelmeket váltott ki" a szüleiktől elszakított gyermekek látványa. "De mindenki így érez, akinek van szíve"

- fogalmazott az elnök, nyilvánvalóan utalva ezzel a first lady hétfőn nyilvánosságra hozott nyilatkozatára, amelyben Melania Trump leszögezte, hogy egy ország irányításához "szívre is szükség van".

A rendelet aláírása után Ivanka Trump Twitter-bejegyzésben köszönte meg az elnöknek a döntést.

A közfelháborodást és immár nemzetközi tiltakozást is kiváltó "zéró tolerancia" politikáját – amelynek része az illegális határátlépők gyermekeinek elválasztása szüleiktől – Jeff Sessions igazságügyi miniszter hirdette meg néhány héttel ezelőtt. A Fehér Ház szóvivője kedden emlékeztetett arra: ez a gyakorlat a korábbi amerikai elnökök idején is érvényben volt, csak nem alkalmazták ilyen következetességgel.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Es mig mondta ezt a tv stabja elott (minden csaladot egyesitunk), addig vegig keresztbe volt fonva a keze maga elott...

Nagyon gyorsan uralkodik el rajta az Alzheimy: elfelejtette, hogy a papaja elso generacios nemet bevandorlo volt, es a ket feleseget is Kelet-Europabol importalta?
Latszik, hogy szerencsetlen Melania asszony semmi mas, csak egy biodiszlet a hatterben: en azert a vacsoranal negyszemkozt megkerdeznem a ferjemet, hogy nem szegyelli-e magat?
fekete
Eddig mit csinalt? Kitepte'k az aszonyok kezeibol meg a 2 eves gyerekett is.Welcome to Holly
wood!
karma1
Es mig mondta ezt a tv stabja elott (minden csaladot egyesitunk), addig vegig keresztbe volt fonva a keze maga elott...

Nagyon gyorsan uralkodik el rajta az Alzheimy: elfelejtette, hogy a papaja elso generacios nemet bevandorlo volt, es a ket feleseget is Kelet-Europabol importalta?
Latszik, hogy szerencsetlen Melania asszony semmi mas, csak egy biodiszlet a hatterben: en azert a vacsoranal negyszemkozt megkerdeznem a ferjemet, hogy nem szegyelli-e magat?
karma1
@Horizont: Na, most jol megrohogtettel... Baromi vizualis vagyok, dehat tanulni sohasem keso... (Csak elkepzeltem, hogy milyen lehet a "hájas, puhos puha pöcs" )...:o))))))))))))))))))

Jo lenne emlekeztetni a dementias elnokot, hogy akkor mindjart a felesegen , meg sajat magan kellene kezdenie a kitoloncolassal. A kicsi felesege is disszidalassal jutott Amerikaba...
wagabund
azt a kegyetlen rendelkezést,-( hogy elválasztják a gyerekeket a szüleiktől, amennyiben illegálisan jut be a család amerikába)- évekkel ezelőtt hozta valamelyik másik amerikai elnök, csak nem merték végrehajtani..
..Trump most "be"kóstolta a közvéleményt, miként reagál...hát másként, mint várta...ezért mint a jó mikulásbácsi, eltörölte ezt a kegyetlen szétválasztási rendelkezést...

ilyen a PR..
SystemError
Biztos vagyok benne, hogy van annyira suttyó, hogy még csak nem is az asszony miatt, hanem az amerikai nők körében végzett felmérés miatt...)
karma1
De igenis elszakitja, mert akikkel mar vegigcsinalta ezt a gyalazatos eljarast, azokat peldaul nem egyesiti ujra. Vajon miert nem?
Rohadt egy kocsog, nezne inkabb a szegeny Baron-ra , a sajat fiara, mert azt is terror alatt tartja...Meg a sajat csaladjan belul is fiaskoja van, azt sem tudja osszetartani tisztesseggel, szeretetben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.