A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap, valamint a Der Spiegel című független hírmagazin és hírportálja, a Spiegel Online az Európai Unió (EU) brüsszeli csúcstalálkozójával, illetve a Sargentini-jelentéssel kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal.

"Ne tévesszen meg senkit Orbán kézcsókja" – ezt írják a külföldi meghatározó lapok Magyarországról
Fotó: MTI/EPA/STEPHANIE LECOCQ

A FAZ Könyörtelen bájjal a menekültek ellen címmel közölt összeállítást a szombati számában az EU-csúcsról, kiemelve:

"ismert, hogy Orbán Viktor szükség esetén nagyon sármos tud lenni", de nem szabad megtévesztenie senkit az Angela Merkel előtt kézcsókra hajló magyar kormányfőről szóló felvételeknek, ugyanis "jottányit sem engedett" a számára belpolitikai okokból is fontos kérdésben, így nem kell kötelezően menekülteket átvenni az EU külső határán fekvő tagállamoktól.

Az erre irányuló törekvések elhárítására Orbán a visegrádi négyekkel (V4) "egyfajta védelmi frontot" hozott létre, a csúcstalálkozó eredményeiről a V4 fővárosaiból érkező kommentárok pedig úgy hangzanak, mintha a csapatuk kiütéses győzelmet aratott volna a labdarúgó-világbajnokságon.

A FAZ a többi között hozzátette: Orbán Viktor hamarosan személyesen fejtheti ki nézeteit a kancellárnak, aki csütörtökön fogadja Berlinben. A kancellária közleménye szerint kétoldalú, Európa-politikai és nemzetközi ügyekről lesz szó, "vagyis a migrációról".

A Spiegel Online Európa orbanizálja magát címmel közölt összeállítást, amely szerint

az EU-csúcs "szinte kizárólag arról szólt, hogy az EU bezárkózik, kerül amibe kerül", így "a migránsok és a menekültek jogai már alig számítanak".

A többi között hozzátették: Orbán Viktor "meglepően visszafogott volt", már az Európai Néppárt (EPP) hagyományos előkészítő ülésén sem vesztegetett egy szót sem a migránsokra, de nem is volt miért felszólalnia, hiszen "számára minden a legjobban alakul".

A Der Spiegel a szombati számában Tehetetlenül Orbánnal szemben közölt cikket az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában a jogállamiság magyarországi helyzetéről elfogadott különjelentéssel kapcsolatban. A Sargentini-jelentés néven is ismert dokumentum alapján az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti

eljárás indulhat Magyarország ellen, de "az EU túl későn kapcsolt".

Az eljárás még bonyolultabb lehet, mint Lengyelország esetében – írta a Der Spiegel, kiemelve, hogy Orbán Viktor már nyolc éve hatalmon van, és rendszere Lengyelországgal összehasonlítva mélyebben járja át a társadalmat.

A kormányfő "mindenekelőtt vállalkozókat gyűjtött maga köré, akiken keresztül ellenőrzi a sajtót", és "nehéz lesz felszámolni összefonódó vállalati szerkezetekből és személyi kapcsolatokból álló hálózatait, amelyek a demokrácia megfojtásával fenyegetnek"

- tették hozzá.

Az EP szeptemberben dönt az eljárás megindításáról, és ebben döntő szerepe lesz az EPP frakciójának, "csakhogy az Orbán-féle Fidesz tagja ennek a klubnak" – írta a Der Spiegel.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Desischado
Miatta már szégyen lassan magyarnak lenni!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Amelyet nem mernek kinyilvánítani HAZÁJÁBAN, azt mind a fejére öntik az EU-ban, de úgy VISZONYUL a kritikákhoz, mintha a FATERJÁVAL vakerozna!
.
Például:
.
Közzététel: 2017. ápr. 27.
----- Szétsavazzák orbánt az Európai Parlamentben. Rajta röhög egész Európa.
www.youtube.com/watch?v=K4qVtXZlZ9A
.
A fenti EU-s kritikán kívül még kb. 10 100 találat van a youtube-on, de lepereg róla, mint a FALRÓL A BORSÓ! Hazajön, és panaszkodik, mint egy óvodás, hogy BÁNCSÁK, majd "támadásba" lendül:
.
www.youtube.com/results?search_query=Orb%C3%A1n+kritika+az+EU-ban
.
Nemcsak hazájának, az EU-nak is szégyene, hogy OTT RONTHATJA a LEVEGŐT, baromságaival hátráltatva az EU szinte minden BIZOTTSÁGÁNAK a munkáját, mivel a KONFRONTÁLÓDÁS az életeleme ez a POLITIKAI KALANDOR!
csipetke
@tudode: 19.46 Szerintem az EU ugyanolyan idegesítőnek tartja orbánt,mint mi.De nem tudnak vele mit kezdeni.A háta mögött mindenhol kiröhögik.Egy politikusnak illene tökéletesen beszélni angolul,pl,de orbán elakadt a Rigó utcai akcentusnál,ahogy öltözik,viselkedik,lejáratja az országot.
Borsodi
Semmit se jelent ezt csinálta Sorossal is.Helyezkedni kell.
Desischado
Miatta már szégyen lassan magyarnak lenni!
kakambuki
@m73: @Desischado: Figyusz haver ! Menj mondjuk Franciaországba valamelyik szajna parti negyedbe vagy esetleg Brüsszelbe és bérelj lakást magadnak a világhírű Molenbeek negyedben. Aztán szégyenkezhetsz ott és igazán ha lesz kedved hozzá, vagy inkább módod és lehetőséged.
Eladott Ország
Egy névtelenséget kérő illetékes szerint a pártcsalád gyakorlatilag három részre szakadt: a Fidesz kizárásának támogatóira, akik között elsősorban finnek, svédek és hollandok vannak, a magyar kormány sziklaszilárd szövetségeseire, például a bajor Keresztényszociális Unióra (CSU), valamint a középen állókra, mint amilyen a német kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU). Más bennfentesek szerint az EPP az ügyben lényegében középen kettébomlott, amit jól mutat, hogy hétfőn az EP illetékes szakbizottságában nyolc néppárti képviselő igennel, kilenc pedig nemmel szavazott a magyarországi helyzetet bíráló különjelentésre – közölte a Politico. Show me an honest politician, and I'll show you a virgin whore. (Mutass nekem egy becsületes politikust, én meg majd mutatok neked egy szűz kurvát.)
fekete
Hogy Merkel kezeit nyalogatja Orban? Ehez is pofa kell.es vastag bo"r.
advocat
A k---va életbe. Tanítsa már meg valaki, hogy hogyan kell kezet csókolni!

Nem emeljük fel a hölgy karját. Lehajolunk (ha a hasunk mérete megengedné), és a kézfő felett - nem rá - "cuppantunk". És nem csókoljuk meg! Régen így volt, de O.V.-nak ez sem számít, mert semmihez nem ért, ehhez sem. Amihez meg ért, azt Soros pénzén tanulta, csak elfelejtette.
Mézike
Igen. De mi van azokkal a menekültekkel akik itt lépték át a határt? Azokat sem kell visszavennünk?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.