Egészen furcsa balesetről számolt be a Blikk angol lapokra hivatkozva. Azt írják, felrobbant egy ugrálóvár, és az egyik kislány belehalt sérüléseibe.

A lap szerint leesett egy part mentén felállított ugrálóvárról egy kislány vasárnap délelőtt Great Yarmouth-ban, Anglia egyik kikötővárosában. Szemtanúk állítása szerint a felfújható játék egyszer csak „felrobbant”, a fiatal lány pedig ennek következtében 6 méter magasra repült, majd a homokos partra zuhant.

Úristen: felrobbant egy ugrálóvár, hatméteres repülés után meghalt egy kislány

A helyszínen tartózkodók rögtön értesítették a mentőket, többen látták, ahogy a lányt negyed órán keresztül próbálják újraéleszteni. Az eset a zsúfolt Gorleston Beach-en történt, amely ilyenkor tömve van a napozni vágyó emberekkel.

A súlyosan sérült gyermeket végül a közeli James Paget kórházba szállították, de pár órával a baleset után a Norfolk megyei rendőrség megerősítette, hogy a kislány belehalt sérüléseibe – írja a Blikk.

A gyermek kora és kiléte egyelőre nem ismert, hozzátartozóit értesítették. A strand gyermekrészlegét a rendőrség kordonokkal elkerítette, hogy jobban kivizsgálhassák a baleset körülményeit.

(Blikk)

Fotó: pexels.com

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.