Kaliforniában ezrek menekülnek a bozóttüzek elől, valószínűleg szándékos gyújtogatás is történt. Pénteki jelentések szerint a tűzvész eddig két halálos áldozatot követelt.

Drámai a helyzet Kaliforniában, a folyó sem állította meg a hatalmas tüzet
Fotó: Josh Edelson/AFP

A Los Angeles Times című lap információi szerint letartóztattak egy 32 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy szándékosan gyújtott tüzet Los Angelestől keletre, ahol egyszerre öt helyen pusztítanak a lángok. Lángokban áll a San Jacinto-hegység erdőinek egy része és égnek San Bernardino erdői.

A környékről több mint tízezer embert evakuáltak, hatszáz ház már teljesen kiégett, és további kitelepítések várhatók.

A gyermekeknek el kellett hagyniuk a nyári táborokat. A háromezer-kétszáz lelket számláló Idyllwild települést kiürítették. Kaliforniában a déli San Diegótól egészen San Franciscóig egyszerre 15 helyen pusztít a tűz. A szakemberek alig boldogulnak az oltással, mert a 40-43 Celsius fokos rendkívüli meleg és a szárazság csak táplálja a lángokat. Lezárták a Yosemite Nemzeti Park egy részét is, a turistákat és a kempingezőket már korábban kimenekítették onnan. Kalifornia északi vidékein péntek délutánra drámai helyzet alakult ki. A Sacramento Bee című lap jelentése szerint a lángoknak szinte semmi nem tudja útját állni, átcsaptak a Sacramento folyó felett is, és újabb települések borultak lángba.

"A tűz olyan gyorsan terjed, hogy a tűzoltóknak és a mentési munkálatokat végzőknek csak arra van idejük, hogy a lehető leggyorsabban ürítsenek ki településeket"

- nyilatkozta a lapnak Scott McLean, a kaliforniai erdészeti hivatal szóvivője. Egyúttal arról tájékoztatott, hogy a megfékezhetetlen tűzvésznek péntek délutánra két halálos áldozata lett, egyikük tűzoltó.

"Ez a tűzvész rendkívül veszélyes, terjed mindenfelé"- fogalmazott Brett Gouvea, az észak-kaliforniai tűzoltóság vezetője. A tűzoltóság pénteken közleményt adott ki, amelyben közölte: a tűzoltók megfeszített erővel dolgoznak, de erőfeszítéseik az erős tűz és a szél miatt eddig kudarccal jártak.

Egyedül Észak-Kaliforniában 1700 tűzoltó birkózik a lángokkal, a tűzoltóautók mellett bulldózerekkel, helikopterekről szórt vízzel próbálják megfékezni a tüzet.

Az amerikai televíziók apokaliptikus képeket mutatnak a természeti katasztrófáról: a lángoktól narancsszínűre festett, vagy a füsttől sötétedő égbolt alatt konvojokban vonulnak a tűz elől menekülők autói a kontinens belseje felé. A tűz terjed tovább Oregon déli határai felé.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

fekete
Majd Trump meg allitja!Hisz 4,1 szazalekot ugrottak felfele' az utolso 3-om honap alatt.
America First.
Peller Anikó
@fekete: Engem az érdekel mi lesz a sorsa annak a gonoszt evőnek aki gyújtogatott. Mert ha a trumpon múlik akkor négybevágva szögelik ki a LA négy sarkára. Nekem elég ha bevallja, esetleg büszkén.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.