Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke szerint Nagy-Románia létrejöttének centenáriuma jó alkalom lenne a román-magyar viszony rendezésére.

Tőkés László Tusványoson: "Székelyföld autonómiához való joga elvitathatatlan"

Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere (b) és Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke kezet fog a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) megnyitója előtt az erdélyi Tusnádfürdőn 2018. július 25-én. MTI Fotó: Veres Nándor

Az erdélyi magyarság ügye közel száz évvel elcsatolása után is rendezetlen, és többé-kevésbé így van a többi elszakított nemzetrésszel is. A román centenáriumi jubilálás jobbára nacionalista, nacionálkommunista klisékre épül, központi eleme a magyarságról alkotott hagyományos ellenségkép kultiválása – közölte.

Elmondta: nincs kétsége afelől, hogy "a magyarság beolvasztására, kiszorítására és megsemmisítésére irányuló, poszttrianoni tradicionális pánromán nemzetstratégia" változott formában továbbra is érvényben maradt.

Azt a Bukarest által gyakran hangoztatott tézist is a Ceauşescu-doktrína tovább élésének nevezte, hogy "a kisebbségi kérdés Romániában példás megoldást nyert".

Tőkés László sajnálatosnak tartja, hogy az Európai Unió "a beözönlő muszlimok emberi jogaira" koncentrál, és szinte ügyet sem vet őshonos kisebbségeire, és maga is egyfajta magyarellenes politikai kurzus vonalán halad.

Orbán Viktort idézve kijelentette: a lehetetlenre kell vállalkozni, hogy a magyarellenességgel szembeszállva, szívós küzdelemmel és kellő politikai bölcsességgel áttörést lehessen elérni nemzet- és kisebbségpolitikai téren mind Európában, mind a Kárpát-medencében, mind pedig Erdélyben. "Ebben a tekintetben éppen úgy számítanunk kell Magyarország védhatalmi szerepvállalására, miként a kárpátaljai magyar testvéreink tehetik ezt" – ismételte meg azt a kijelentését, amelyért megfosztották román állami kitüntetésétől.

Tőkés László úgy vélte: a román centenárium mindezek ellenére jó alkalom lenne az erdélyi magyarság ügyének megoldására, a románok és magyarok megbékélésére.

"Ha a hatalomba visszatérő kommunisták 1989 kegyelmi idejében meghiúsították, itt volna az idő, hogy újból megkíséreljük ezt" – fogalmazott az európai parlamenti képviselő.

Úgy vélte, az újabb megbékélési próbálkozáshoz azoknak a román és magyar személyiségeknek a példájából kellene ihletet meríteni, akik 1989. június 16-án, Nagy Imre és sorstársai újratemetésének napján a Budapesti nyilatkozatban kötelezték el magukat a román-magyar viszony és az erdélyi magyarság helyzetének békés rendezésére.

Tőkés László idézte az Antall József, Csoóri Sándor és Für Lajos, valamint Mihnea Berindei, Ion Vianu és Dinu Zamfirescu által aláírt dokumentum Erdélyre vonatkozó részletét. Az aláírók kijelentették: Erdélynek, amely az egymást kiegészítő kultúrák földje volt és maradt, a kulturális és vallási pluralizmus modelljévé kell válnia. "Biztosítani kell mindegyik nemzet jogát az autonóm politikai képviselethez és a kulturális autonómiához. Ezek megvalósítása megköveteli – többek között – a magyar nyelvű oktatás megszervezését minden fokon, beleértve a kolozsvári magyar egyetem visszaállítását is" – idézte Tőkés László.

A politikus szerint amiként a magyar nemzeti politika számára Magyarország az első, a román nemzet ebbéli igényét is el kell ismerni.

"Nemzeteink szuverenitása nem képezheti kérdés tárgyát. Mint amiképpen erdélyi magyarságunk, illetve Székelyföld autonómiához való joga is elvitathatatlan" – jelentette ki Tőkés László.

(MTI)

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Így üdvözlik egymást ha régi kipróbált szekusok találkoznak !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
Így üdvözlik egymást ha régi kipróbált szekusok találkoznak !!!
papa.49
Brusszelben verd a nyálad te hamispap !!!
kereső
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke -akkor miért nem Románia képviseletében eu képviselő?Miért nem Erdélyben él?Rajtunk élősködik ez IS!
nezelodo
Már azt hittem, hogy az általa megalkotott magyar családmodellt fogja népszerűsíteni.
Clavigo
Püspök Elvtárs...A pénz számolva,,az asszony verve jó.,,ha már egyszer nincs egy vak komondor a közelben... Oszt jó napot.
tudode
Nagy franc ez a szt fazék! Megtalálta a TELHETETLEN zsák a foltját a püspökök MINTAPÉLDÁNYÁBAN!
.
Csoda, hogy a csutit beengedik hetyegni akkor, amikor már
.
Romániába járnak át a magyarok dolgozni
.
Nagyjából 104 000 találat (0,42 másodperc)
.
www.google.hu/search?q=Rom%C3%A1ni%C3%A1ba+j%C3%A1rnak+%C3%A1t+a+magyarok+dolgozni&oq=Rom%C3%A1ni%C3%A1ba+j%C3%A1rnak+%C3%A1t+a+magyarok+dolgozni&aqs=chrome..69i57.13357j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
---------------------------------
.
"Mikéne", ha vona!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.