Előre kitervelt emberölés gyanúja miatt nyilvános körözést adott ki a németországi Düsseldorf rendőrkapitánysága kedden egy értelmi fogyatékossággal élő iráni férfi ellen.

Az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi főváros rendőrkapitányságának és ügyészségének közös közleménye szerint a 44 éves Ali Akbar Shahghalehet egy olyan, Düsseldorfban hétfőn közterületen történt késes támadásnak az elkövetésével gyanúsítják, amelyről beszámolt számos helyi és országos médium, például a Westdeutscher Rundfunk (WDR) regionális közszolgálati médiatársaság.

A WDR jelentése szerint a feltételezett elkövető 50 százalékos súlyosságú értelmi fogyatékossággal él. A későbbi szakértői vizsgálatok alapján döntik majd el, hogy ez a körülmény befolyásolja-e büntethetőségét.

Az áldozat egy 36 éves, egyedülálló nő. Ismerte feltételezett gyilkosát, aki a lakása közelében dolgozott egy kisboltban, Düsseldorf Bilk nevű városrészében. A nyomozás első megállapításai szerint baráti viszonyban voltak, erre utal például, hogy a gyanúsított a közelmúltban egy kánikulai napon szerzett neki egy ventillátort.

A férfi a gyanú szerint hétfő kora reggel a nyílt utcán hátulról rárontott a nőre, késsel többször megszúrta. Az áldozatot kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni. A támadó eltávozott a helyszínről, egy járókelő és egy kerékpáros utána indult, őket késével megfenyegette, majd elmenekült, azóta nem látták, és a rendőrség nem jutott a nyomára.

A rendőrség a fényképes körözés tájékoztatójában kiemelte, hogy nem szabad a gyanúsított feltartóztatásával próbálkozni, mert előfordulhat, hogy még nála van a kés, és azonnal riasztani kell a rendőrséget, ha valaki meglátja.

A bűncselekmény indítéka egyelőre ismeretlen. A gyanúsított iráni állampolgár 2001 óta él Németországban, és 2010 óta menekült jogállásban van.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.