Kiszáradóban vannak Izrael vízforrásai az izraeli vízügyi hatóság szerint – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet hétfőn.

Elapadóban vannak Izrael vízforrásai

Fotó: Pixabay

A vízügyi hatóság vasárnap kiadott jelentése szerint öt aszályos esztendő után annyira drámai a helyzet, hogy ha a következő télen átlagos vagy akár annál nagyobb mennyiségű csapadék esne, már az sem tudná megállítani a vízforrások kiszáradását, miközben ráadásul várhatóan ismét átlag alatti lesz csak csapadék.

Izrael legnagyobb édesvízi tartalékának, a Kinneret-tónak (bibliai nevén: Genezáreti-tó) az összes eddig mértnél alacsonyabb a vízállása.

A súlyos változás már szabad szemmel is jól látható: néhány éve Máágan kibucnál egy szigetecske tűnt fel a vízben, amely néhány napon belül már félszigetté válik, mert a part felé eső részekről eltűnt a víz.

Ezért a tóból már nem pumpálnak vizet az országos hálózatba, sőt azt tervezik, hogy a tengervíz-sótalanító telepek vizét fogják visszavezetni a Kinneret kiszáradásának megakadályozására.

A 10-es kereskedelmi tévé híradása szerint már jelenleg is a sótalanítók fedezik a lakossági vízfogyasztás mintegy 80 százalékát, és a jelenleg működő öt sótalanító mellé két újabbat fognak építeni.

A Kinneret mellett a források hozama és a felszín alatti édesvízkészlet is drasztikusan csökken: az elmúlt öt év súlyos szárazsága nyomán mintegy 2,5 milliárd köbméternyi víz hiányzik.

Izrael helyzete azonban még így is viszonylag jónak tekinthető a kiszáradással küzdő térségben a szomszédos országokhoz képest, mert előzetesen felkészültek az ínséges időkre tengervíz-sótalanítók és – a lakossági fogyasztás közel 80 százalékát ipari-mezőgazdasági felhasználásra visszaforgató – víztisztító telepek építésével.

(MTI)

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
wagabund
@papa.49: ott a pont.

sok mindent megoldottak, pont ezt nem?...
papa.49
@wagabund: Így is a víz 80 % a tengervízből van, akkor még építenek pár sótalanítót, oszt, megint csak a ,,vadak,, a palesztinok basznak rá ha kiszáradnak a kutak...
Igaz ők csak inkább rombolni szeretnek, meg alattomosan gyilkolászni ...
Shikari
@papa.49: Így teljesen indokolt ellenük Izraelnek háborús bűntetteket elkövetni, gyerekeket gyilkolászni és terrort alkalmazni!
Jozefina
Majd mészéros szállítja nekik is a vizet!!??
wagabund
@papa.49: jól látod.. mi magyarok amúgyis nagyok vagyunk a sótalanítók terén..csak valahogy itthon nem dicsekszenek vele.
például Kuwaitban láttam a tengerparton egy óriási kombinátot, amire az arabok büszkén mutattak...ezt is ti csináltátok magyarok..és bizony Kuwait City az ivóvizét onnan kapta(hibátlan minőségben és mennyiségben)..aztán jött egy háború...
papa.49
@wagabund: Én csak itthon láttam ilyent amikor az Élgéppel kooperált a VIV, és itthon szereltük készre a verklit amit utána kiszállítottak Egyiptomba, mentem volna én is de a tetves kieg. nem engedett !!!Az örökös ezredes úgy vágta hozzám a papíromat, hogy legszívesebben felrúgtam volna, a Pest megyei kiegen. !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.